Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2017

Mi kerül kevesebbe?

Felnőttek százait, közel ezret tanítottam. Jó pár csoportot őrzök az emlékezetemben. Köztük is az egyik. Budapest akkori legnagyobb nyelviskolájának voltam az egyik kiemelt tanára. 10 000 ember / év volt a nagyságrend. Ez a csoport az egyik legdrágább tanfolyamra fizetett be. Én voltam a tanár. A drágaság a tanár kiválasztásában igen, a teremnél már nem jött elő. Egy olyan teremben volt az óra, ami gyakorlatilag egy galériából kialakított kisterem volt. Egy förmedvény. A földszinti ablak felső része volt csak az ablak, tehát napközben is villanyt kellett kapcsolni. A "teremben" télen nem volt fűtés. Mert nem volt fűtőtest. Egy pub-szerűségnek volt a kávézó része, előző este gondosan kinyitották az ablakot, hogy kimenjen a bagófüst. Az ablakot nyitva hagyták éjszakára, ami a reggeli tanfolyamra kb. 0 fokra hűtötte le a helyiséget. Hiába kérték a hallgatók (akkor még így hívtuk őket, és nem résztvevőnek, ó boldog tudatlanság), írásban és szóban is, hogy tegyenek át mink

Az első 3 lépés

Áll az ember a medence partján. Beledugja a lábát a vízbe. Piszkosul hideg. Jön a borzongás. Pontosan tudjuk, hogy pár karcsapás után fel fogunk melegedni. Eltűnik majd a hidegség. Azt is tudjuk, hogy az úszás után milyen jó érzés lesz majd, hogy igen, megcsináltam! Mégis, a medence szélén sok minden végigmegy az ember agyán, de a lelkesedés nem tartozik az első érzések közé. Nekem biztosan nem. 😜 Ellenszer? Veszek egy jó nagy, mély levegőt, magamban háromig számolok és egyszerűen belevetem magam a vízbe. Mint az engedélynél. A dolog mindössze annyi, hogy belevágj. Mégis. Belevágni a felnőttképzési engedélybe olyan érzés, mint amikor az ember egy nagyon hideg vizű medencébe akar belemenni. Mégis, mi ebben a nehézség? Az, hogy hogyan is kezdd el. Hagyd abba a kétkedést! Rutinosként megmutatom Neked, hogy az első lépéseknél mire figyelj, azért, hogy a sűrű, sötét erdőnek tűnő ismeretlent ismerőssé varázsolhassam. Hogy ne legyen az egész váratlan. Az elején

A szakmai képzések diszkrét bája

Bárki, aki abbahagyja a tanulást: öreg, legyen akár 20, akár 80 éves.  Bárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad.  A legjobb dolog az életben, ha az ember fiatalon tartja az elméjét. Henry Ford   Arról akarok beszélni ma egy kicsit, hogy mit figyeltem meg az új engedélyezett szakmai képzésekkel kapcsolatban, mi az, amit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elfogad. Ehhez beszéljünk arról, hogy mi az, ami nem működik. Olyan engedélyezett szakmai képzést akarsz oktatni, aminek a végén szakmai végzettséget szeretnél adni és nincs benne az OKJ-ban? Mire lesz ehhez szükséged? Egyszerre kreativitásra és mérnöki gondolkodásmódra. Mindkettőre. Várj! Tudom, hogy ez a kijelentés felkorbácsolja az indulatokat, de ne add fel! Akkor sem, ha bölcsész vagy. Mint én. A mostani szempontból a közgazdászok is bölcsészeknek számítanak, majd mindjárt meglátod, miért. Egy dolgot érdemes megértened, ha sikeresen akarsz a Kamarával szakmát elfogadtatni: az ok okozat összefüggést