Intézkedés 0.0




Magánemberként maximálisan alkalmatlan vagyok hivatali ügyintézésre.
Vagy félreértem, mit kérdeznek.
Vagy azt értem félre, miért kérdezik.
Vagy elveszek az űrlapokban.
Vagy mást töltök ki, mint kéne.
Vagy máshogy, mint kéne.

Ügyintézési bénázásom már zsenge ifjúkoromban felütötte a fejét.
13 évesen, amikor a zeneiskolai zenekarral Belgiumba utaztunk, el kellett intéznem az útlevélkérelmet. Ez még az átkosban történt. Az iskolának kellett beírnia a kérelembe, hogy elengednek a hanyatló, imperialista nyugatra. Igazgatói aláírás, dátum, pecsét, rumm-bumm.

Naná, hogy rosszul intéztem el. Nem a megfelelő szöveg került a megfelelő rubrikába. Azért eljutottam Belgiumba. Ahol láttam ám csudákat. Azt már nem is mondom, hogy az NSZK-NDK határon szinte darabjaira szétszedték az endéká határőrök a buszunkat. Visszafelé nem. Vajh miért? Örök rejtély marad.

Vagy most is bénáztam egyet az ügyintézésnél. Kétszer mentem vissza a kormányhivatalba, mire minden vessző a helyére került. Vagy amikor pár éve a lakás engedélyezési ügyintézése ment. Szerintem már kitaláltad, persze, hogy hiánypótlás lett belőle, de végül is, meglett és ez a lényeg. 

Most látlak magam előtt, ahogy nézel rám csodálkozva és nem érted.

Ha ennyire béna vagyok ügyintézésben, hogy a fenébe csináltam, hogy több, mint 300 képzőnek segítettem sikerrel felnőttképzési hatósági eljárásokon? Hogyan lehet, hogy annyi helyszíni szemlén, ellenőrzésen álltam a sarat, amikor magánemberként ennyire nem tudok intézkedni?

A titok nyitja: a felnőttképzési eljárásnál tudom, mik az elvárások. Tisztában vagyok a szabályokkal.
Te is megtudhatod a részleteket és megismerheted a dolog nyitját.

Ha tudod, hogy mi vár Rád, ha tudod, hogy mik a szabályok, akkor sokkal könnyebben elboldogulsz.
Ha tudod, hogy mik a követelmények, akkor sokkal könnyebben veszed az akadályokat.  

Abban nem tudok Neked segíteni, hogyan lehet általában hatósági eljárásokban sikerrel intézkedni.
Abban viszont igen, hogy a felnőttképzési engedélyezésnél és utána egy képzést hogyan dokumentálj. Mire figyelj, hogy minden rendben legyen és közben persze ne fulladj bele a papírhalmokba.

Megvan már az Informátor + a dokumentumsablonok?
Ha nincs, akkor itt az ideje, csaxólok. :-)
Ne gondold, hogy a felnőttképzésben elég, ha "csak" szakmailag jó vagy. Ha hivatalosan, engedéllyel akarsz felnőtteket képezni, akkor bizony nem árt, ha pontosan tisztában vagy a dokumentálási kötelezettségekkel és folyamatosan naprakészen tartod magad.
Ebben is segít az Informátor tagság.

Ha pedig már Informátor tag vagy, akkor figyeld a postaládád, november 12-én újból találkozunk, jön az új Informátor szám. :-)


Kellemes napot kívánok Neked,


Pásztor Eszter
Független Felnőttképzési Szakértő

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Oklevél, vagy tanúsítvány?

Ingyenes felnőttképzési szerződés minta engedélyezett képzésekhez

Mi a tanfolyamaid igazi értéke?