Mi kerül kevesebbe?



Felnőttek százait, közel ezret tanítottam. Jó pár csoportot őrzök az emlékezetemben. Köztük is az egyik. Budapest akkori legnagyobb nyelviskolájának voltam az egyik kiemelt tanára. 10 000 ember / év volt a nagyságrend. Ez a csoport az egyik legdrágább tanfolyamra fizetett be. Én voltam a tanár. A drágaság a tanár kiválasztásában igen, a teremnél már nem jött elő.

Egy olyan teremben volt az óra, ami gyakorlatilag egy galériából kialakított kisterem volt. Egy förmedvény. A földszinti ablak felső része volt csak az ablak, tehát napközben is villanyt kellett kapcsolni.

A "teremben" télen nem volt fűtés. Mert nem volt fűtőtest. Egy pub-szerűségnek volt a kávézó része, előző este gondosan kinyitották az ablakot, hogy kimenjen a bagófüst. Az ablakot nyitva hagyták éjszakára, ami a reggeli tanfolyamra kb. 0 fokra hűtötte le a helyiséget.

Hiába kérték a hallgatók (akkor még így hívtuk őket, és nem résztvevőnek, ó boldog tudatlanság), írásban és szóban is, hogy tegyenek át minket, semmi. Szóltunk az épületben is, hogy ne hagyják nyitva az ablakot éjszakára. Semmi.

Azért, hogy ne fagyjunk meg, fogtam magam és télen egyszerűen otthonról vittem be az órára a hősugárzómat. Folyamatosan a kocsi csomagtartójában tartottam, a kupi kellős közepén, a fénymásolt anyagok százai között. A srácok a csoportban nemes egyszerűséggel csak "Eszter szolgálati hősugárzója"-nak hívták.

Szóval egy sötét, hideg helyiség volt.

A helyzet abszurdsága ellenére mégis, felpezsdítő órák voltak. A hallgatók nagyon sokat tanultak, sokat fejlődtek, nem törődtek a tárgyi feltételekkel. Persze, xar volt a terem, de nem ez volt a lényeg.

Tapasztalatom szerint, a felnőttképzési engedélyre felkészülésnél nagyon sokan a tárgyi feltételekbe feccölnek bele energiát. Többet, mint a képzési programba, a tananyagba és az oktatók kiválasztásába együttvéve.

Az engedélyre felkészülésnél a tervezést sokan kihagyják, vagy elnagyolják. Úgy gondolják, elég csak pár papírt összerakni és tá-dáááám, máris kész az egész.

Pedig, nagyon sok összetevős egyenlet az engedélyre felkészülés.
Olyan, mint egy szoftver kifejlesztése. Sok mindennek kell klappolnia, együtt dolgoznia és együtt eredményt elérnie.

Az IT-ban van egy mondás. A szoftverfejlesztés folyamatában, a tesztelésnél minél korábban fedezel fel egy hibát, annál kevesebbe kerül a kijavítása. Nagyságrendekkel.

Ugyanez érvényes a felnőttképzési engedélyre.
Ha az engedélyre felkészülésnél figyelsz arra, hogy a teljes kép és az egész is rendben legyen, akkor ezzel a későbbiekre energiát, időt és ezzel pénzt spórolsz magadnak.

Fontosak a termek.
Ami a legfontosabb, hogy olyan engedélyed és főleg, olyan képzéseid legyenek, amelyek átgondoltak. Óramű pontossággal működnek. Ekkor egyfelől nem csak megadod magadnak a lehetőséget, hogy becsilliárdosodj, hanem másfelől terjedni is fog a jó híred.

Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Oklevél, vagy tanúsítvány?

Ingyenes felnőttképzési szerződés minta engedélyezett képzésekhez

Mi a tanfolyamaid igazi értéke?