Húsvét, újjászületés, szakmai képzések



Mielőtt teleennéd magad sonkával és kaláccsal (én ezt tervezem), és mielőtt a nyulak tojást tojnának (az ajtómon egy nyulas kosárban tojások) beszéljünk arról, miről is szól a húsvét? A feltámadásról és az újjászületésről. Itt az idő, hogy megállj kicsit, megnézd, hol is vagy és azt, hogy egyáltalán jó irányba tartasz-e.  Hogy állsz? Arra felé irányulsz, amerre érdemes? Biztos, hogy megvan minden infód és jól csinálod, amit csinálsz?

Sokan nem tudják. Úgy hoznak döntéseket, hogy nem járnak utána, mi van a dolgok mögött.
Mindenképpen tájékozódj. Mindig. Mindenkor. Bárhogy, ahogy csak tudsz.

Ügyfelektől tudom, mert én nem értek a pályázatokhoz, olyan messze áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől, ha már a húsvétról szóltunk, szóval, ügyfelektől tudom, hogy mostanában lesznek olyan képzési pályázatok, ahol szakmai képzések is a pályázatok részét képezik. És ha pályázat, akkor annak a szakmai képzésnek engedélyezettnek kell lennie.

Mindig megdöbbent, hogy emberek úgy hoznak döntéseket, hogy nem járnak utána, pontosan mit is jelentenek dolgok. Egy pályázat nagyon összetett dolog. Megfelelni furcsa előírásoknak. Nézd, sosem gondoltam, hogy a pályázás könnyű módja a pénz és megrendelések bevonzásának, ezért nem foglalkoztam vele soha.

De ha Te mindenképpen pályázni akarsz, akkor csináld jól. Például úgy, hogy tudod, mi a csuda is folyik az engedélynél. Tudd, hogy mi van, szerezd meg az infót, mert az életet nem tudod visszafele pörgetni. Amikor már elindultak a képzések, akkor már egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudod visszacsinálni azt, aminek az elején nem jártál utána.

Tehát, szakmai képzések.
Mi történik mostanában?
A pályázni kívánók rávetették magukat az engedélyezett szakmai, azaz "B" körös képzésekre, mint éhes mókus a Föld utolsó mogyorójára. Tüzetesen tanulmányozzák a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által már elfogadott szakmák listáját.

Eredmény? Nem találnak olyat, ami jó lenne, vagy olyat találnak, ami csak részben jó. És máris elkezdődött, jó magyar szokás szerint, a kiskapukeresés. Nem-e lehetne-e.
Igen, tudom, azt hallod, hogy bezzeg a zikszipszilon unokaöccsének a sógorának a kismacskájának nem kell ezt vagy azt csinálni. Hogy ez mennyire igaz, az más kérdés, de Neked ez a meggyőződésed, ez szunnyad ott mélyen Benned.

Na most, ha ez a meggyőződésed és emellett nem Te vagy a zikszipszilon unokaöccsének a sógorának a kismacskája, akkor két választásod van:
1) nem indulsz a pályázatokon, máshogy vonzod be a pénzt,
2) indulsz a pályázatokon és megfelelsz az előírásoknak.

Ja, és van egy harmadik: keresed a kiskapukat, homokba dugod a fejed, reménykedsz, hogy Téged nem kapnak el. Ez a Te életed, a Te választásod, azonban érdemes Donald Trump szavait megfontolni. Még nagyvállalkozó korában mondta: A remény nem stratégia.

Ha jobban bízol a felkészülésben és a stratégiában, akkor íme, megtanítok Neked néhány dolgot a szakmai képzések engedélyeztetésével kapcsolatban.

Először is, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fogadja el a szakmai képzéshez az engedélynyelven: szakmai programkövetelményt. Ez gyakorlatilag egy központi tematika. Olyan jellegű, mint az OKJ-s képzéseknél a szakmai és vizsgakövetelmény.  Amikor ez megvan, azután tudod engedélyeztetni a képzést a kormányhivatalnál.

Az elmúlt másfél évben több ízben ment át szakmai programkövetelmény, amit írtam. Kisebb, vagy az egyik esetben nagyon nagy harc árán. Vannak harci sérüléseim ezekből az időkből is, a küzdelmek biztosan nem adtak hozzá időt az elvárható élettartamomhoz.
Viszont gazdag tapasztalattal láttak el. Többek között azzal, hogy az igazi kihívás olyan szakmai programkövetelményt megcsinálni, amit oktatni tudsz, beleillik a Kamara elvárásaiba, megfelel a jogszabályoknak, nem hasonlít sem OKJ-s, sem felsőfokú képzéshez.

Ha mégis ebbe az irányba mész, akkor tudd, hogy legalább egy fél éves procedúra elé nézel, írással, hiánypótlással, mindennel együtt. És akkor olyan szakmáról van szó, ami beleillik a képbe, nem különösebben különleges. Ekkor beszélünk kb. fél évről a kezdéstől az elfogadásig. És a fél év után tudsz engedélyeztetni, ami felkészüléssel együtt újabb kb. 3-4 hónap.

A másik, ha már elfogadott szakmai programkövetelményből választasz. Ebben az esetben megspórolod a küzdelmet és azt a hosszú időt, ami az elfogadással telik el.
Azonban nagyon fontos, hogy megértsd, ebben az esetben a keretek adottak. Azt kell oktatnod a tanfolyamon, ami le van írva a szakmai programkövetelményben. Az előírt feltételeket ugyan nem tudod megváltoztatni, de a tanfolyamon szakmailag adhatsz hozzá plusz dolgokat, amelyek beleillenek a képzés szakmai tartalmába.

Ha csinálni akarod, akkor csináld jól! Tudd, hogy mit tehetsz és mit nem tehetsz meg és ha ezt tudod, akkor máris előrébb vagy.


Addig is, irány a bevásárlás, kopogtat a nyuszi, már hallom is, szóval
kellemes húsvéti ünnepeket kívánok Neked 😃💝🐰🐣🌷,


Pásztor Eszter

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Oklevél, vagy tanúsítvány?

Ingyenes felnőttképzési szerződés minta engedélyezett képzésekhez

Mi a tanfolyamaid igazi értéke?