2013 és 2017 közötti, hasznos, archív cikkek, a cikk írásának idején hatályos jogszabályok alapján. A cikkek azóta nem frissültek, viszont van, ami azóta sem változott. A cikkek nagy része a mai napig használható információt ad. Mielőtt bármit tennél, érdemes utánanézni a mostani jogszabályoknak is.
2016. március 10., csütörtök
Az ellenőrzések világa -- a kedvenc formulám
Hiszek a felnőttképzésben, a lifelong learning-ben, az élethosszig tartó tanulásban és az önfejlesztésben. Hiszek abban, hogy meg tudod változtatni saját magadat. Sőt, igazából csak Te tudod saját magadat megváltoztatni. Mások ebben segíthetnek, meggyorsíthatják, azonban a tartós fejlesztés kulcsa Te magad vagy. Mi köze ennek az ellenőrzésekhez? Több, mint gondolnád.
Ez a cikk a helyszíni szemlékről, ellenőrzésekről szól, de máshogy, mint ahogy azt megszokhattad. Nem foglak büntetésekkel riogatni. Látom a képzőkön, már unják. Igen, igen, büntetések, tudjuk, lépjünk tovább. Ez egyrészről jó, másrészről rossz, mert igenis komoly veszély a képzések ellenőrzésénél a büntetés és nem jó, hogy a sok riogatás miatt a közömbösség árasztotta el a témát.
Éppen ezért, én a pozitív megközelítést választom.
Ma a helyszíni szemlék és ellenőrzések sikerességének kulcsáról írok Neked.
Ügyfelet már több, mint 200 helyszíni szemlén képviseltem, a hatóság képviselőjeként anno több, mint 20 szemlén és ellenőrzésen voltam. Van egy tippem, hogy én vagyok az egyedüli az országban, aki személyesen látott és tapasztalt már ennyi szemlét, ellenőrzést és látott ennyi felnőttképzési szakértőt munka közben. Jó, ha tudod, nincs két egyforma szemle, ellenőrzés. Átlagban mondhatom, hogy 10-ből 8-9 többé-kevésbé normális, higgadt, nyugodt, korrekt légkör lengi be, egynél-kettőnél azonban nagyon észnél kell lenni, mert bármi és annak ellenkezője is megtörténhet.
Ez a helyzet emberekből érdekes dolgokat hoz ki. Ahogy Lincoln mondta: "Nearly all men can stand adversity, but if you want to test a man's character, give him power." Azaz: Szinte mindenki tudja állni a sarat, amikor próbára teszi a sors, de ha tesztelni akarod egy ember jellemét, adj neki hatalmat.
Az emberi psziché olyan bugyrait ismertem meg ezek alatt az évek alatt, amiről könyvet tudnék írni. A pályám elején még, híven lobbanékony és energikus természetemhez, "rátámadtam" a szakértőkre, védve az ügyfél igazát. "Véres", küzdelmes szemlék voltak ezek.
Eredményt ugyan hoztak, de egy idő után már nagyon unalmas és egyben fárasztó is volt.
A 100. szemle környékén jöttem rá, hogy a nyugalom, a nyugodtság sokkal többre megy. Éppen ezért, bármi is történik egy ellenőrzésen, maradj nyugodj és főleg ne végy magadra semmit. Ez olykor piszok nehéz, de megéri.
Ezért is írtam, hogy hiszek az önfejlesztésben, mert én, a szangvinikus ember, olyan sértéseket, szőrszálhasogatásokat és kákán a csomót kereséseket is képes voltam egy idő után nyugalommal fogadni, hogy ezzel olykor magamat is megleptem. Ha nekem, az energiabombának sikerült ez, akit az amerikaiak "Energetic Eszter"-nek hívtak, akkor bárkinek sikerülhet!
Vannak sokan szakértők, akik minden felnőttképzési jogszabályt betéve ismernek, vagy ha nem jut eszükbe, utánanéznek, felkészülten jönnek a helyszíni szemlére. Objektíven ítélnek meg minden ügyet, tisztában vannak feladatuk súlyosságával és felelősségével, tisztában vannak azzal, hogy azért járnak el a helyszíni szemlén, hogy tényeket állapítsanak meg. Az ügyfelekkel konkrétan, tisztán kommunikálnak, megadják a tiszteletet annak az embernek, intézménynek, aki a legbizalmasabb üzleti adatait, működésének dokumentumait elébük tárja. Szerencsére sokan vannak ilyen szakértők.
Bármi is van, bárkit is sodor elébed a sors, nyugodtság és lélekjelenlét a kulcs. A helyszíni szemlék, ellenőrzések alapból nem a legkellemesebb részei az életednek. Mi a titka, hogy mégis végig tudd vinni őket és eredményesen?
1. Készülj fel a jogszabályokból és legyenek rendben a papírjaid.
2. Ne bratyizz! A kirendelt szakértő nem a barátod.
3. Maradj nyugodt, kedves, udvarias és ne legyél szószátyár.
Készülj fel a szemlékre, ellenőrzésekre nagyon alaposan. Minden dokumentáció, minden anyag és a helyszín is legyen a helyén, a jogszabályoknak megfelelően, mert akkor tudod, biztos lehetsz magadban, rendben vagy.
Ha belekötnek dolgokba, akkor ne szúrj, ne támadj azonnal, mert nem tudhatod, mi van a megjegyzések mögött. Lehet, csak jóindulatból mondja. Ettől függetlenül légy észnél, próbálj higgadtnak és nyugodtnak maradni. Akármilyen kedves is a kirendelt szakértő, ő nem a barátod. Az ő feladata az, hogy feltárja a hibákat, ő mindenképpen hibákat fog keresni és nem megoldásokat. Ha mégis megoldásokat keres, vedd bónusznak és ne alapnak.
A megoldásokat Te találod meg! Ehhez szükséges a felkészültség és a nyugodtság.
A kiváló felkészülés fogja megadni azt az önbizalmat, hogy helyén kezeld a helyzetet és a végén eredmény koronázza erőfeszítéseidet. Mert bármennyire is nemszeretem dolog egy ellenőrzés, sokat tanulhatsz belőle és fejlesztheted vele a képzéseidet és -- önmagadat is. :-) És mi másról szól a felnőttképzés, mint erről?
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
Még több információ:
Ki vehet részt a felnőttképzésben?
Stratégia a képzéseknél
Ingyenes anyagok felnőttképzési engedélyhez
2016. március 3., csütörtök
Tudd hajszálpontosan a képzéseknél, mit akarsz ... és meglesz
Ahogy a viccben: a felesége mondja a programozónak: menj le kérlek a boltba és vegyél egy vekni kenyeret, de ha van tojás, vegyél hatot.
A programozó kisvártatva hazatér a boltból, hat vekni kenyérrel.
Szokták mondani, hogy az álmokkal egy probléma van, a valóság. Erre azt mondom, hogy a nem pontosan megfogalmazott álmok szoktak rémálommá válni.
Mit fontos meghatároznod a képzéseknél, hogy az álmod valóra váljon?
Volt egyszer, hol nem volt, egyszer volt egy lány. Arra gondolt, épp ideje lenne szerelmesnek lenni. Mert az olyan jó dolog. Elképzelte. Megálmodta. Valóra is vált. Az univerzum meghallgatta. Vagy a gondolatai voltak erősek, valamelyik a kettő közül, vagy mindkettő.
Egy apró, csekélyke, csipetnyi részletre nem gondolt: a másik fél nem lett szerelmes belé. Hiszen a lány csak azt álmodta meg, hogy szerelmes legyen, az nem volt benne az elképzelésekben, hogy ez kölcsönös is legyen. Az univerzum meghallgatta és szállította is az elképzelést. Ja, a kölcsönösség nem lett kimondva. Hát hiszen magától értetődő, gondolta a lány, az addigi tapasztalataiból kiindulva, hogy a szerelem kölcsönös, Hawaii, dídzséj, szűrt napfény.
Igen, ez a lány én voltam. Miután feltápászkodtam abból a mega-giga pofára esésből, amit egy viszonzatlan szerelem jelent, leporoltam magam, tökön rúgtam ötször a delikvenst, és még egy szálkás baseball ütővel hétszer fejbe kólintottam, átgondoltam a történteket. És rájöttem, mennyire fontos, hogy hajszálpontosan fogalmazd meg, mit is akarsz elérni. Azóta erre figyelek, amikor kitűzök magam elé egy célt, akár munkáról, akár magánéletről van szó. Zsolttal most ünnepeljük majd a 15. évfordulónkat. :-)
A fenti viccben a programozó is csak azt tette, hajszálpontosan, amit a felesége kért.
Hogy ennek mi köze az engedélyhez? Nagyon is sok.
Mielőtt elkezdenéd tervezni az engedélyt, hajszálpontosan érdemes meghatározni nem csak azt, hogy mit akarsz kezdeni az engedéllyel, hanem azt is, hogyan építed fel.
És ez a képzési programmal kezdődik.
Ebben segítek most Neked három sarkalatos ponttal. Minél pontosabban határozod meg ezeknél a pontoknál, mit akarsz, annál nagyobb az esélye, hogy elkerülöd később, az ellenőrzéseknél a büntiket és ami ennél is fontosabb, olyan programod lesz, amit valóban használni tudsz.
Ez a három pont:
1. Kiknek, kinek szánod a tanfolyamot. Ki az ideális ügyfél.
2. Mit fognak Nálad tanulni, mivel lesznek többek, sikeresebbek, jobbak, miután elvégzik.
3. Hogyan építed fel, hogyan strukturálod a tudást, amit át akarsz adni.
Hiszen a minősített képzésekkel, az engedéllyel nem csak az ÁFA mentességet és a pályázatokat tudod "megnyerni". Ez egy kissé leegyszerűsített lényege az engedélynek. A képzéseid minősítésével, azaz a felnőttképzési engedély megszerzésével az is benne van a pakliban, hogy a képzéseid jobban elérhetővé válnak több embernek.
Használd az engedélyt arra, hogy egy fantasztikus tanfolyam, a Te fantasztikus tanfolyamod még több emberhez eljusson!
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
Ki vehet részt felnőttképzésben?
Egyszerű teszt, hogy eldönthesd, melyik kategóriába tartozik a képzésed
Ingyenes anyagok felnőttképzési engedélyhez
2016. február 25., csütörtök
Ki vehet részt felnőttképzésben?
Sokan nem tudják még. Lehet, hogy Te már tudod.
De sokan kérdezik tőlem: ki vehet részt felnőttképzésben?
Jó hír: gyakorlatilag bárki.
A jogszabályok ugyan rendszeresen változnak, de, ellentétben a régi szabályokkal, a felnőttképzési törvény mostani változata lehetővé teszi, hogy be tudj íratni akár 14 éveseket is felnőttképzésbe.
A felnőttképzési törvény nem zár ki senkit a felnőttképzésből.
Bárki beiratkozhat a minősített, azaz engedélyezett képzésbe, aki megfelel az adott képzés programjában leírt bemeneti feltételeknek.
Az egyik trükkös pont, hogy a jelenléti ívet ki írja alá? Miért? Mert a felnőttképzési törvény szerint a résztvevő felnőtt írja alá, de ennek a kérdésnek a megoldása túlmutat a blog keretein.
Úgyhogy a felnőttképzést, ha olyan szemüvegen keresztül nézem, hogy ki léphet be a képzésbe, akkor bizony iskolarendszeren kívüli képzésnek kellene hívni.
Bárki beiratkozhat és bárki lehet résztvevő minősített, azaz engedélyezett képzésen.
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
Mielőtt belevágnál az engedélybe
Egyszerű teszt, hogy eldönthesd, melyik kategóriába tartozik a képzésed
Stratégia a képzéseknél, avagy a felnőttképzési törvény hatásai
2016. február 18., csütörtök
Stratégia a képzéseknél, avagy a felnőttképzési törvény hatásai
Ha képzésekről van szó, akkor a legislegelső dolog, amivel minden képzéssel foglalkozó cég szembesül, az a felnőttképzési törvény.
Lehet, most ásítottál egyet, hiszen normális ember vagy, a paragrafus-undoritisz nagyon hamar beüt. Ez a cikk jóval többről szól, mint a szabályozás száraz tárgyalása, érdemes tovább olvasni.
A képzési stratégia megalkotásához elengedhetetlen a felnőttképzési törvény lényegéből felkészülni. A legsikeresebb képzők ezt pontosan tudják.
A felnőttképzési törvény ismerete nem azt jelenti, hogy fejből tudod, mi van a 10. paragrafusában, közel sem.
Neked elsősorban nem a paragrafusokat szükséges értened. Hanem azt, hogy mire érdemes figyelned.
A felnőttképzési törvény akkor is vonatkozik bizonyos képzésekre, az NSZFH (Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal) akkor is jöhet, ha azok a képzések nem minősítettek, azaz nincs rájuk engedély.
Hogyan tudod ezt a tényt a képzési stratégiádnál felhasználni?
Kevesen tudják, de majdnem van egy közgazdász diplomám is.
Posztgraduális képzésre jártam, akkori nevén: a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemre. Végigcsináltam az összes félévet, abszolváltam is (a statisztika vizsga olyan népszerű volt, hogy kétszer is részt vettem rajta, másodszorra sikerült), szóval abszolváltam, de már nem diplomáztam.
Hja, akkor kezdtünk saját képző központ felállításába és kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy le is diplomázzak. Konkrétan az első évben a túlélésért küzdöttünk, később meg, amikor elöntöttek minket a hallgatók (oppardon, résztvevők) meg másfelé ment a figyelmem.
A "Közgázon" a vállalati stratégia volt a kedvenc tárgyam. Mesterem a zseniális dr. Czakó Erzsébet volt. Imádtam a tanárnőben azt, hogy kérlelhetetlen volt a gondolati precizitásban. Is. Sorra dobta vissza a csoport legtöbb tagjának a dolgozatait. Én mindig ötöst kaptam, egyfelől mert szerintem kedvelt engem, másfelől meg, bármennyire is kedvelt, ha nem gondoltam volna át a tanulmányaimat és nem dolgoztam volna vele keményen, engem is kidobott volna, mint cicát nagydolgozni. De nem kellett ilyet tennie, mert imádtam az órákon és az órákon kívül is stratégiákat elemezni.
A tanárnőtől tanultam az üzleti életnek azon alapvetését, amelyet csak az igazán sikeres és eredményes cégek használnak tudatosan.
Ez pedig a következő: semmilyen cég nem dolgozik vákuumban.
Bármit is csinál egy cég, nagyon sok külső erő hat rá. Ilyen külső erők: ügyfelek, célcsoport, beszállítók, iparág, konkurencia, külső szabályozás, hogy csak pár fontosat említsek.
Ezekből most egyet emelek ki. A külső szabályozást. Ez a képzéseknél a felnőttképzési törvény.
Amikor a legtöbb ember a felnőttképzési törvényre gondol, negatív gondolatok jutnak eszébe: szabályok, paragrafusok, előírások. Így hát, képzéseknél a stratégia felépítésében a domináns gondolatok, amelyek a szürkeállományt ellepik, bizony nem kellemesek.
Éppen ezért, ha ezeket a negatív gondolatokat sikerül pozitívvá változtatni, akkor annak messze vezető hatása lesz a képzéseid megalkotásánál.
Íme, két konkrét eszköz, amit használni tudsz a stratégiák felépítésénél:
1. Tervezés: ki a célcsoportod, ők mit szeretnének és mit szeretnél oktatni.
Mert, ahogy Czakó tanárnő mondta, nem vákuumban dolgozol. Lehet, hogy valami fantasztikusat találtál ki, csak arra nem vevő a célpiacod. Vagy a célpiacod akar valamit, Te azt nem akarod adni, vagy éppen amit akar a célpiacod, az nem összeegyeztethető a felnőttképzési törvénnyel.
Bárhogy is van, úgy alkoss stratégiát, hogy tervezel. És figyelembe veszed:
2. Külső környezet: a felnőttképzési törvény mit mond az adott képzésről. Ha szakmai képzés, hasonlít-e az OKJ-ra, de nem az (mely esetben gondold újra a stratégiádat), vagy egy teljesen új szakma? Bármelyik is a kettő közül, a titok nyitja, hogy ne keverd a kettőt.
Ha OKJ-t szeretnél, akkor tudd, hogy kötött tartalma és óraszáma van és ha cigánygyerekek hullanak az égből, akkor sem tudod máshogy csinálni, mint a központi tematika (szakmai és vizsgakövetelmény). OKJ-s képzéseket mindig keresnek.
Ha szakmai képzést tervezel, akkor egy teljesen új szakmát oktató képzést fogsz elfogadtatni a Kamarával, tehát itt is érdemes tudnod, mik az elvárások. Valóban jó, aktuális szakmai képzésekre egyre nő az igény.
Akár szeretnél minősítést, engedélyt, akár nem, fontos, hogy tudd, mit akarsz, mit akar a célcsoportod, mit mond a felnőttképzési törvény. És ennek megfelelően építsd fel a stratégiád.
Miért? Hogy a képzések ne csak oktatási örömöt, hanem üzleti eredményt is hozzanak.
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
Még több információ:
Mielőtt belevágnál az engedélybe
Egyszerű teszt, hogy eldönthesd, melyik kategóriába tartozik a képzésed
Szakmát akarsz elfogadtatni?
2016. február 11., csütörtök
Szakmát akarsz elfogadtatni?
Szerencsére viszonylag korán rájöttem, hogy egy jó szakmának értéke van.
Ha jó szakmád van, jó szakmai tudásod, istenemre, használd ki és ne hagyd, hogy kicsússzon a kezed közül!
Azt is megtanultam a képzési eljárások során, hogy egy szakmát, szakmai képzést elismertetni összetett folyamat.
Az első lépés ez ügyben, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával elfogadtatsz egy szakmai programkövetelményt. Ez egyfajta "központi tematika", amely alapján menni fog az engedélyezett képzés. Ezt szükséges jóváhagyatni. Mi ennek a folyamatnak az alapfeltétele? Miért buknak el sokan?
Miért? Lássuk.
A szakma, a szakmai tudás a legnagyobb értéked.
Fantasztikus a képzésed. Fantasztikus szakmát és tudást adsz az emberek kezébe.
És mindezt minősített, engedélyezett képzésként csinálni, hogy szakmai végzettséget adhass a résztvevők kezébe? Szeretnéd ezt megtenni?
Íme, egy alapvető, sarkalatos pont, amivel szükséges tisztában lenned, mielőtt elkezded a minősítési folyamatot.
A kiváló szakmai tudás nem elég arra, hogy a szakmát el is tudd fogadtatni.
A Kamara elsősorban szakmát fogad el, másodsorban szakmai programkövetelményt. És ehhez ismerned szükséges a játékszabályokat.
Ha a kiváló szakmai tudásra alapoztam volna az eddig minősített, átment programokat, akár az akkreditációnál, akár most az engedélynél, akkor a 350 eljárás helyett jó, ha 50 lett volna sikeres.
Bántóan, vagy dicsekvésként hangzik?
Nem annak szántam, azért írom, hogy tisztán láss.
Akik ismernek, pontosan tudják, hogy amit gondolok, azt előbb-utóbb ki is mondom.
Ez olykor nem népszerű. Megint jövök a protestáns őseimmel, ez van, szókimondásom a sármossági faktoromat olykor a nulla alá viszi.
De én akkor is kimondom, amit ki kell, azért, hogy működjenek a dolgok. Hogy eredmény legyen.
Lábjegyzet: nincs sem alkalmazottam, sem főnököm, hanem egy társam és ez nem véletlen. Nem hiszek az alá-és fölérendeltségben, mert az drasztikusan csökkenti az őszinteséget és a hatékonyságot. Abban hiszek, hogy a jó dolgok a konstruktív együttműködésből születnek.
Éppen ezért jó, ha tudod, hogy a kiváló szakmai tudás nem recept arra, hogy a Kamara el is fogja fogadni szakmának, amit oktatni szeretnél.
A legrosszabb, amit tehetsz az az, ha csupán a szakmai tudásra alapozol.
Ismerned kell a szabályokat is, hogy mi alapján lehet egy szakmát elfogadtatni.
Mi alapján dönt a Kamara arról, hogy egy szakmai programkövetelmény átmegy-e, vagy sem és később lehet engedélyezett képzésként oktatni és szakmai végzettséget adni vele.
És lássuk be, mivel szakmai végzettséget adsz majd a minősített képzés végén, nem csoda, ha a Kamara szigorú. A helyükben szerintem Te sem adnál akármire jogosultságot. Ez persze nem jelenti azt, hogy szeretem, hogy ennyire szigorú és merev a rendszer, nem szeretem, de ez van, ezzel főzünk és ettől még Neked is tisztába kell jönnöd a játékszabályokkal, hogy sikerrel játszhasd a játékot, eredményes legyél.
A tudás mellett a szakmai végzettség a legértékesebb, amit a képzés végén adhatsz a résztvevőknek.
Tudnod kell, hogy hogyan tudod ezt megtenni.
És ehhez szükséges tudnod azt, amit sokan nem tudnak: a szakmai tudás nem elég. Ha a szakma, a szakmai programkövetelmény, amit beadsz a Kamarának és szeretnél elfogadtatni, nem fér bele a szabályrendszerbe, akkor a Kamara nem fogja engedélyezni.
Ha belefér, bele tudod rakni a rendszerbe, akkor engedélyezni fogja.
Igen, olyan a képzési minősítési szabályrendszer, hogy nem mindegyik képzés fér bele.
Ezt a döntéshozók több ízben el is ismerték. 10 képzésből jó, ha 7 belefér. Három pedig kiesik a lyukon, a nagy fekete lyukba. Ha hagyod. Ennél a háromnál szükséges máshogy gondolkoznod, kompromisszumokat kötnöd, ismerned a szabályrendszert, hogy esélyed legyen arra, hogy minősített képzésed legyen és valóban oktatni tudd a szakmát és a résztvevők kezébe szakmai végzettséget tudj adni.
A legnagyobb hiba, amit megtehetsz (és ez fontos) és ezt sokszor látom: csak a szakmára és a képzés tartalmára figyelnek, a szabályrendszerre nem.
Legyen bármilyen jó is a szakmai tudásod, ezt akkor tudod elismertetni, ha be tudod passzintolni a játékszabályokba. Hogy a végén tudást és szakmai végzettséget tudj adni a résztvevőknek, értéket adhass, hogy Te is értéket kapj.
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
Még több információ:
Mielőtt belevágnál az engedélybe
Egyszerű teszt, hogy eldönthesd, melyik kategóriába tartozik a képzésed
Az engedélyezés menetének 21 pontja
2016. február 4., csütörtök
Szexi cipők és az engedély
Ahogy Manolo Blahnik bánik a színekkel és formákkal,
tudsz olyan mesterien bánni az engedély lehetőségeivel?
Ez a cikk a legsikeresebb akkreditációs cikkem újragondolása. Az eredeti cikket közel ötezren olvasták. A felnőttképzésben az akkreditációt felváltotta az engedély, az alapok és a lényeg azonban rendszereken keresztül átívelnek. A megnevezés megváltozott, a lényeg maradt.
Ahogy Theodore Roosevelt mondta (állítólag): Minél jobban ismered a múltat, annál felkészültebb vagy a jövőre.
Ez igaz a képzéseknél is. Érdemes ismerned a régit, hogy az újnál is bizton tudj élni a lehetőségekkel.
Mi a titka a vonzó nőknek, akik tudják viselni a magas sarkút?
És mi köze a magassarkú cipőknek az engedélyhez?
Olvass tovább és mindjárt megtudod.
Imádom a magassarkú, extravagáns, színes szandálokat, bokacsizmákat. Egy ilyen magassarkú cipő nem is cipő, hanem egy topán. Himnusz a szépséghez és kecsességhez. A Fantáziához, nagy F-fel.
Kétfajta cipőt viselek. A nagyon lapos sarkút és magassarkút. Lapos sarkút a gyalogláshoz, ügyintézéshez és kocsivezetéshez. Magassarkút meg amikor valóban vonzó akarok lenni. A magassarkúban egy nőnek teljesen más a tartása. Máshogy járunk, az egész lényünk megváltozik. Légiesebbé, kecsesebbé válunk.
Sok nő nem szereti és/vagy nem tudja hordani a magassarkút. Ha van is neki és felveszi, látszik rajta, hogy nem szereti és szeretné már a lábán kívül tudni.
Ez azért van, mert nem árulták el neki a titkot. Nem ismeri a magassarkúk titkát.
Azt a titkot, hogy a magas sarkú cipő önmagában nem fogja őt vonzóvá tenni.
Akkor teszi vonzóvá, ha ő alapból vonzónak érzi magát. Ha ő alapból magával ragadónak érzi magát, a magas sarkú segíteni fog neki, hogy még dekoratívabb legyen. Ellenben, a magas sarkú csak fel fogja erősíteni, ha nincsen alapvető önbizalma, ha nem érzi magát szépnek.
A hab a tortán: ha egy nő vonzónak érzi magát, akkor rá fog arra érezni, hogy magassarkúban máshová kell rakni a test-egyensúlyt. Könnyeddé válik a járása, mint egy balerinának.
Ugyanez érvényes a képzésekre és az engedélyre.
Az engedély a képzéseknél az, ami egy nőnél a magassarkú cipő. Csinosabbá, feltűnőbbé teszi a képzéseidet. Nagyobb eséllyel hódíthatsz meg új célpiacokat, új ügyfeleket. Bevonzhatsz vele új megrendeléseket.
Ez akkor van így, ha alapból vonzónak, fantasztikusnak érzed a képzésedet. Ha alapból meg vagy arról győződve, hogy értékes, az ügyfelednek értéket teremtő a képzésed. Ha pontosan tudod, mik az előnyei, hátrányai és tudod, hogy a képzéseddel az ügyfeleid nagyon jól járnak.
Ezt az érzést az engedély fel fogja erősíteni. És ez plusz megbízások, több ügyfél formájában fog tárgyiasulni.
Az engedélyezett képzések máshogy működnek, mint a szabadpiaci, teljesen a Te elképzeléseid szerint működő képzések. Igen, nem annyira kényelmes, egy másik szerkezet, másik váz. Tudni kell vele bánni, azonban az amúgy is eredményes, kiválló képzések még vonzóbbá válnak és magadhoz tudod csábítani a célpiacod szereplőit.
Ahogy az akkreditációnál, az engedélynél is élni is kell tudnod a minősítés adta lehetőségekkel.
ÁFA mentesség, szakképzési hozzájárulás, pályázatok, vizsgáztatás? Válassz!
A lehetőségeket meg tudod ragadni az engedéllyel, Neked kell megragadnod őket!
És tudd, hogy az engedélynél más szabályok vannak, mint a szabadpiaci képzéseknél, másra jó, viszont olyan célokat tudsz vele elérni, amelyet engedély nélkül nem.
Ha tudod, hogy nagyszerű a képzésed és az engedélyt megfelelően használod ki, akkor ugyanolyan jó érzés, mint nőként egy szexi magassarkúban sikereket elérni. :-)
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
További izgalmas cikkek:
Egyszerű teszt, hogy eldönthesd, melyik kategóriába tartozik a képzésed
Az engedélyezés menetének 21 pontja
A képzések kiskátéja: 7 képzési stratégia, ami tényleg bevált
2016. január 28., csütörtök
Hitek és tévhitek a külső értékelésről
Ahogy konok, protestáns nagyszüleimtől tanultam: hinni a templomban kell.
Más esetekben érdemes lehet utánanézni a tényeknek. Descartes például. Matematikus volt és őt tekintik a modern filozófia megalapítójának. Állítólag minden állítást megkérdőjelezett. Állítólag, mert még nem találták fel az időgépet (vagy igen?), nem voltam ott és nem láttam saját szememmel, ahogy Descartes kételkedik. Descartes-tól származik a "Je pense, donc je suis", azaz gondolkodom, tehát vagyok. Kételkedett a kijelentésekben és kereste az igazságot.
Hogyan kapcsolódik a kételkedés és az igazság keresése a kötelező külső értékelésekhez?
Egyáltalán, mi a csudák azok a kötelező külső értékelések?
A külső értékelés az, amit OKJ-s képzéseknél ("A" kör), engedélyezett szakmai képzéseknél ("B" kör) és engedélyezett nyelvi képzéseknél ("C" kör) kétévente kötelező megrendelni az egyik, erre kijelölt szervezettől. Egyéb, D körös képzéseknél NEM kell külső értékelés. A miniszter nevezi ki a külső értékelő szervezeteket.
A külső értékelő cégek, akik a minisztériumtól megkapták a jogot:
1. Educatio Plus Kft. (Székhely: 2141 Csömör, Szérűskert u. 9., adószám: 25081079-1-41)
2. EDUCERT Képzésmódszertani és Minőséghitelesítési Kft. (Székhely: 2440
Százhalombatta, Petőfi S. u. 13/A., adószám: 24313492-2-13)
3. Euroadvance Közgazdasági Tanácsadó Kft. (Székhely: 4551 Nyíregyháza-Oros, Deák F. u. 18., adószám: 11499277-2-15)
4. ÉMI-TÜV SÜD Minőségügyi és Biztonságtechnikai Kft. (Székhely: 2000 Szentendre, Dózsa György út 26., adószám: 10687105-2-13)
5. Felnőttképzők Szövetsége (Székhely: 1074 Budapest, Szövetség u. 37., adószám: 18044397-2-42)
6. Pallasz Group Kft. (Székhely: 1077 Budapest, Király u. 103. fszt. 3., adószám: 24903244-2-42)
7. TUDÁSPONT Oktatási, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. (Székhely: 1023 Budapest, Árpád fejedelem útja 38. III. em. 3., adószám: 14439643-1-41)
FIGYELEM!
FONTOS FRISSÍTÉS:
2016. 06. 18-tól a külső értékelés NEM KÖTELEZŐ, a kötelezettség megszűnt.
A külső értékelést a hatóság tanácsadó testülete, a Felnőttképzési Szakértői Bizottság fogja intézni, egyelőre még nem tudni, hogyan. A pontos szabályokról később döntenek.
2016. június
FIGYELEM!
FONTOS FRISSÍTÉS:
2016. 06. 18-tól a külső értékelés NEM KÖTELEZŐ, a kötelezettség megszűnt.
A külső értékelést a hatóság tanácsadó testülete, a Felnőttképzési Szakértői Bizottság fogja intézni, egyelőre még nem tudni, hogyan. A pontos szabályokról később döntenek.
2016. június
Rengetegen ismernek a felnőttképzésben. Ügyfelek, ismerősök, oktatásszervezők, oktatók, résztvevők, döntéshozók, szakértők. Több mint 1200 hírlevél olvasóm van. Hozzám olyan dolgok jutnak el, olyan dolgokat is el mernek a képzők nekem árulni négy szem közt, amit másnak nem.
Legelőször és leginkább, mielőtt bármibe belevágunk, szeretnék eloszlatni egy félreértést.
Azért is tartom fontosnak, hogy elvágjuk a tévhiteket, mert több különböző helyről hallottam ezeket.
Azt hallottam, hogy néhányan azt gondolják, hogy a külső értékelés egyfajta "átmenési pénz".
A tévhit az, hogy megrendelik, aztán csak kifizetik a díjat és a cég majd automatikusan átmegy az ellenőrzésen. Ahogy társam, Zsolt dohogva mondta: mit gondolnak, még mindig a szocializmusban élnek?
Rendszeresen tartom a kapcsolatot kollégákkal, akik közül többen külső értékelő szervezetnél dolgoznak. Van közülük egy olyan is, akivel sűrűn egyeztetek. Szerintem mindenki számára nyilvánvaló, hogy a külső értékelés nem a fentiekről szól.
A kötelező külső értékelés arról szól, hogy egy külső értékelő szervezettől a képző kétévente megrendeli az OKJ-s, engedélyezett szakmai és engedélyezett nyelvi képzéseknél (egyéb, azaz D körös képzéseknél NEM kell) az auditot, hogy megfelelnek-e a jogszabályi feltételeknek. És az sem hátrány, ha a józan paraszti észnek megfelelnek, de ezt már én teszem hozzá. :-)
A külső értékelő ellenőrök, auditorok segítenek, hogy miben lehetne fejleszteni, mire érdemes figyelni. Mi az, ami megfelel a jogszabályoknak és a működésnek és mi az, ami nem. Ami ott elhangzik, az nem kerül ki. Erről szól a külső értékelés.
És a külső értékelő ellenőrök rámutathatnak rosszul szervezett, túlbonyolított folyamatokra.
A rosszul szervezett, túlbonyolított
folyamatok pénzt húznak ki a zsebből.
A jól szervezett, átlátható folyamatok
viszont pénzt raknak a zsebbe.
Hogyan? Úgy, hogy a jól szervezett folyamatok nem vesznek ki pénzt a zsebből.
"A penny saved is a penny earned", mondja az angol mondás, azaz egy megspórolt fillér egyenlő egy megkeresett fillérrel.
Rosszul szervezett folyamatokkal egy képző önként válik meg a saját nyeresége egy részétől, jól szervezett folyamatokkal megtartja ezt a pénzt.
Amit visszaforgathat abba, hogy még nyereségesebbé tegye a céget.
Éppen ezért a kétévente kötelezően megrendelendő külső értékelés nem egyenlő azzal, hogy az ellenőrzéseken átmegy a képző. A külső értékelés nem szavatolja azt, hogy a hatósági ellenőrzésen megfelel-e, vagy sem. A külső értékelés segíthet a működésben.
A saját nyereséged érdekében pedig érdemes úgy működnöd, hogy jól szervezett folyamatokkal először is a külső értékelőknek és ellenőröknek sok dolga ne akadjon Nálad.
Másodszor meg, és ez a fontosabb, a jól átgondolt rendszerekkel csökkentheted a költségeidet és így növelheted a bevételt és a nyereséget.
A felnőttképzési engedély lehetőségeket ad majd Neked.
0 %-os ÁFA-s számlát adhatsz majd ki. Az engedéllyel megnövekedett presztízst felhasználhatod arra, hogy több megrendelést, több ügyfelet vonz be a cégedbe. Érdemes jól szervezetten tenned, hogy nyugodtan aludhass és bővíteni, fejleszteni tudd a cégedet.
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
Megváltoztatni a világot képzésekkel? Miért ne?
A képzések kiskátéja: 7 képzési stratégia, ami tényleg bevált
2 recept: Hogyan működj jól és felelj meg az ellenőrzéseken?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Új szabályok!
Lehetnek az írásokban olyan dolgok, amelyek az új szabályok szerint már nem jók. Mielőtt bármit tennél, tájékozódj! Tudom, most azt mondhato...
-
Oklevél = felsőoktatás A képaláírással már le is lőttem a poént, de nem baj, a fontos információk mindig jobb, hogy ha akár százszor...
-
Ha engedély előtt állsz, tudod, mi az engedélyezett tanfolyamok egyik legfontosabb, ha nem A legfontosabb papírja? A felnőttképzé...
-
Mindenki többet, jobbat szeretne elérni az életben. Kutatások szerint, az agyunk 40-es éveink végéig fejlődik. Magyarul, a 40-es éveink vé...
