2013 és 2017 közötti, hasznos, archív cikkek, a cikk írásának idején hatályos jogszabályok alapján. A cikkek azóta nem frissültek, viszont van, ami azóta sem változott. A cikkek nagy része a mai napig használható információt ad. Mielőtt bármit tennél, érdemes utánanézni a mostani jogszabályoknak is.
2016. június 14., kedd
FIGYELEM! Fontos változások, ma még ismeretlen következményekkel
Ismét változások jönnek, amelyek lehet, hogy felforgatják a felnőttképzési engedély kiadását és a felnőttképzés ellenőrzését? Őszintén szólva, nem tudom.
A tegnapi Magyar Közlönyben megjelent egy kormányhatározat (1312/2016. (VI.13.), amelyben azt olvashatod, hogy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, amely a felnőttképzési engedélyeket is kiadja és a felnőttképzési ellenőrzéseket is koordinálja, hatósági feladataiban a fővárosi és megyei kormányhivatalok járnak el 2017. január 1-i határidővel.
Mit jelent ez? Milyen hatósági feladatokban járnak majd el a kormányhivatalok? A felnőttképzési engedély kiadását is átalakítják, vagy az ellenőrzést, vagy mindkettőt, vagy egyiket sem? Nem tudom.
Az érintett miniszternek, a miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben, augusztus 15-ig kell a tervezetet az átalakításról benyújtani.
A mai napon ennyit lehet tudni.
Figyeld a híreket, amint kijön valami konkrétum, azonnal írok.
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
Még több infó a felnőttképzésről:
Vagyoni biztosíték: itt az idő!
Felnőttképzési szerződés minta
Ingyenes anyagok felnőttképzési engedélyhez
2016. június 9., csütörtök
Vagyoni biztosíték: itt az idő!
Úgy vezetek, mint az olaszok. Nem érdekelnek a karcolások. A múlt héten is, az állatorvosnál letaroltam a padkán a rendszámomat. Hallottam is a reccset, na mondom, a szokásos, megint az elülső lökhárító + padka kombináció, egy karcolással több, na bumm. Másnap szólt egy úr kedvesen a parkolóban, hogy hiányzik a rendszámom. Egyből eszembe jutott a reccs. Szerencsére az állatorvos megőrizte. Mármint nem a reccset, hanem a rendszámot. Megtisztítottam, megszabadítottam a bogaraktól, Zsolt felcsavarozta. Most büszkén csillog. Zsolt és a rendszám is.
Szóval, visszatérve a felnőttképzésre, az engedélynél is érdemes figyelned a fenntartására. Ezt jó, ha tudod, akkor is, ha most akarsz engedélyeztetni.
A fenntartás többek között azzal is jár, hogy pár fontos határidőt érdemes betartanod. Ilyen fontos határidő közelg most is, ezt tudhatod meg a mai cikkből.
Ha OKJ-s képzést, szakmai képzést, vagy nyelvi képzést engedélyeztetsz, akkor az engedély kérelmezésénél kell lennie vagyoni biztosítékodnak. Ha csak tréningeket, azaz egyéb képzést engedélyeztetsz, ott nem kell vagyoni biztosítékodnak lennie.
Álljunk meg egy szóra és tegyük tisztába, hogy mi is az a vagyoni biztosíték.
A vagyoni biztosíték arra szolgál, hogy ha esetleg Hawaii-ra távoznál a résztvevők pénzével, akkor ebből kártalanítják majd őket.
Az engedély kérelmezésénél a vagyoni biztosíték kezdő, minimum összege fél millió forint. Ennyivel engedélyeztetsz. Aztán.
És itt kapcsolódik a mostani határidő.
Ha az üzleti éved, mármint a céged üzleti éve december 31-el fordul, akkor minden évben június 15-ig le kell jelentened a hatóságnak az előző év felnőttképzésből származó tényleges nettó árbevételét.
ÉS.
A nettó árbevétel két százalékának kell lennie a vagyoni biztosíték összegének, de minimum fél milliónak. Magyarul: fél milliós vagyoni biztosíték 25 millió forint tényleges, felnőttképzésből származó nettó árbevételig röpít el. Ha több volt az előző évben, akkor új vagyoni biztosíték szerződést kell kötnöd.
Az engedélyeztetés utáni évtől kezdve, egészen addig, amíg él az engedélyed, minden év június 15-ig az előző év felnőttképzésből származó árbevételét le kell jelentened az NSZFH-nak és csatolnod kell az érvényes vagyoni biztosítékot is.
A lejelentést elektronikusan kell megtenned és az NSZFH honlapján találod.
Ne feledd: ha tavaly, vagy előtte engedélyeztettél, akkor június 15-ig jelentsd be az előző évi árbevételt és az érvényes vagyoni biztosítékot.
Azok a cégek, akik nagypályán játszanak, figyelnek a fenntartásra is. ÉS. Figyelj, most következik egy fontos információ: a nagypálya nem attól függ, hogy mekkora a cég és hány alkalmazottja van. Hanem attól, hogy mennyire átgondoltan és fegyelmezetten működik. Lehet nagy cég is kispályás és mikrocég is nagypályás.
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
Még több infó felnőttképzésről:
Hogyan állítod össze az engedélyt, avagy vagyoni biztosíték
Tegnap "kineveztek" a TELC vezetőjének ... igaz, hogy csak hárman voltunk ... és nyelvbotlás volt :-)
Ingyenes anyagok felnőttképzési engedélyhez
2016. június 2., csütörtök
Ingyenes felnőttképzési szerződés minta engedélyezett képzésekhez
Ha engedély előtt állsz, tudod, mi az engedélyezett tanfolyamok egyik legfontosabb, ha nem A legfontosabb papírja?
A felnőttképzési szerződés.
Kötött, hogy mit írsz bele, mert (FIGYELEM! Uncsi jogszabályveszély!) a 2013. évi LXXVII. felnőttképzési törvény betűről betűre megmondja, mit kötelező (hú, de nemszeretem szó) mindenképpen szabályoznod benne. Akkor is, ha nem találod életszerűnek a Te képzésedre, vagy az adott esetre nézve.
Több mint 200 helyszíni szemlével, népnyelven: ellenőrzéssel a hátam mögött mondom, hogy érdemes odafigyelned a tanfolyami papírokra.
Azon belül különös figyelmet érdemes szánnod a felnőttképzési szerződésre. Mindig az adott képzési programnak megfelelően szükséges megírnod és nagyon fontos, hogy egyezzen a haladási naplóval, jelenléti ívvel, tanúsítvánnyal.
Ezért én azt szoktam mondani, hogy érdemes a tanfolyami papírok elején egy csekklistát is vezetni. Egy csekklistát, hogy a tanfolyam végére minek kell meglennie. Ez a csekklista nem kötelező, de nagyon hasznos.
Ebben segít Neked:
Klikk ide, hogy le tudd tölteni az ingyenes felnőttképzési szerződés és
a BÓNUSZ felnőttképzési csekklista mintát!
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
2016. május 26., csütörtök
Ne elégedj meg bármivel, amikor felturbózhatod a tanfolyamaidat!
Hogyan legyenek olyan turbók
a tanfolyamaid, mint egy kiscica?
a tanfolyamaid, mint egy kiscica?
A tanfolyamok megkezdése olyan, mint a kismacskák. Tele vannak energiával, jönnek-mennek, sípolnak, felfedeznek. Mint ez a kb. 3 hetes, 10 centis jószág, aki most éppen anyuval lakik. Lehet, hogy 10 centi, de annál gyorsabb és energikusabb. Dübörög a turbó.
Mint egy tanfolyam, amikor elkezded. Hogyan tudod fenntartani a turbó energiát, vitalitást, hogy megtartsd a résztvevőket? És ezzel egyfelől ne csak az engedélynél kötelező minőségcélokban foglaltaknak tegyél eleget, hanem saját magaddal is jót tegyél.
Az oktatás a jövő kulcsa. A tanfolyamokkal Te a jövőt adod az ügyfeleid kezébe. Azt adod nekik, hogy fejleszteni tudják magukat, ezáltal jobb lesz az életük, jobb, vagy szakmailag nagyobb kihívást jelentő állást tudnak vállalni, többet tudnak keresni, fejlődni tudnak, jobb lesz az életük.
Ez a Lifelong Learning. Ennek vagy a képviselője.
Több mint 15 évig, amikor közel 1000 felnőttet tanítottam és közel 100 tanárt képeztem ki, folyamatosan tartottam a csoportjaimban év közben a 80-90-100 %-os továbbviteli arányokat, sok pénzt keresve ezzel a nyelviskolának, majd utána a saját cégemnek és persze magamnak.
Mi a továbbviteli arány? Nos, a továbbviteli arányt más szóval népszerűségi mutatónak is nevezhetjük. A továbbviteli arány az az, hogy beiratkozik a tanítvány a tanfolyamra és amikor véget ér, akkor továbbjön a következőre, újból beiratkozik.
Az ipari átlagnál jóval magasabb továbbviteli arányaim voltak, 12-16 fős csoportokban.
A képzési módszereimet átvették, adaptálták, használták sokan azok a tanárok, akiket havonta egyszer tanártovábbképzés keretében oktattam, évekig. És náluk is magasak voltak a továbbviteli arányok. Tanár tanítványaim is népszerűek lettek a saját tanítványaiknál.
Ez miért fontos? Mert ha egy tanárt kedvelnek, akkor jönnek az órájára, tanulnak és a tanítványai is eredményesek lesznek.
A továbbviteli arány nem csak az engedélynél a minőségcéloknál fontos. Apropó, a minőségcél az a cél, amit tanfolyamoknál kitűzöl, hogy konkrétan, számszerűsítve ezt és ezt akarod a következő évben elérni.
Igaz, a tanfolyamok minősítésénél, az engedélynél a negatív "lemorzsolódási" arányt kérik, de az ugyanannak a koncepciónak a negatív oldala, mint ahogy a továbbviteli arány a pozitív oldala. A továbbviteli arány a pozitív oldalára koncentrál a dolognak, hogy mennyien mennek tovább, addig a lemorzsolódási arány a negatív oldalára, hogy mennyien maradtak le.
Én a továbbviteli arányt jobban szeretem, számomra kifejezőbb és lelkesítőbb.
Szóval nem csak az engedélynél fontos, a felnőttképzési törvény által kötelezően (húúúú, de nemszeretem szó) előírt minőségcélok miatt a továbbviteli arány. Közel sem.
Azért lényeges a továbbviteli arány magasan tartása, hogy valóban jól érezzék magukat Nálad a tanítványok és eredményesek legyenek ők is és a tanfolyam is.
Ami meg a Te eredményeidre van hatással.
Minden évben megyek tanfolyamokra, most is járok és fogok is. Van, amikor furcsán néznek rám, ilyenkor valahonnan sejtem, hogy felismertek. És azt vettem észre, hogy mindegyik tanfolyamnál kritikus pont a továbbvitel. Szinte sehol nem láttam, hogy jól csinálnák. Pedig, ha tudnák, hogy mennyi ügyféltől esnek el apróságok miatt!
Most felfedek Neked egy olyan, apróságnak tűnő titkot, amit, ha minden alkalommal, ha bejönnek a tanítványok órára használsz, garantáltan jobb lesz a továbbviteli arányod.
Az a titok az apró sikerélmények titka. Minden alkalommal szükséges egy gyors sikerélmény. Rögtön az elején. Felnőttekről van szó. Kialakul önképpel. Egóval, ha így tetszik.
Munkájuk van. Problémáik. A feleségük / férjük tegnap összeveszett velük. A gyerek nyűgös volt reggel. Nem tudtak reggelizni. Egy csomó más minden jár a fejükben.
Na most, ha már, az óra elején, valami gyors, és mellette valós sikerélményt adsz nekik, mint tanár, akkor garantáltan jól fog kezdődni az óra. Valami könnyű és mellette a teljesítmény érzését adó rövid és, ha lehet, szórakoztató feladat. Ennyi. Nem több. Száraz témáknál is használható. Még az olyan száraz, uncsi témában is, mint a tanfolyamok minősítése, a felnőttképzési engedély tanácsadásnál is használom a gyors sikerélmény titkát.
És ha jól kezdődik egy képzés, könnyebb jól is folytatni, nem igaz? Ha jól folytatódik, akkor a következő óra is jó lesz, aminek az elején szintén egy apró sikerélmény lesz.
Így építheted fel, egy ilyen egyszerű eszközzel azt, óráról órára, hogy a tanfolyam végén akarjanak továbbjönni Veled. Mint a kiscicák, akik követnek, hiszen a léleknek adsz ételt, mert a sikerélmény a étel a léleknek, élményeket adsz nekik, érdemes Veled tartaniuk.
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
Még több infó felnőttképzésről:
Humor az ellenőrzéseken, avagy hol a cukor?
Hogyan állítod össze az engedélyt, avagy vagyoni biztosíték: kinek és hogyan
Ingyenes anyagok felnőttképzési engedélyhez
2016. május 5., csütörtök
Tanítványok bevonzása
Bevonzod Fortunát?
Íme, azoknak az oktatóknak a titka, akiket keresnek, akikhez folyton kopogtatnak a tanítványok. És akiktől tanulnak a tanítványaik.
Ezek a tanárok, trénerek, oktatók nagyon sok mindenben bénák. Lehet, hogy percekig keresik a szemüvegüket, miközben a keresett tárgy a fejük tetején van. Vagy az utcán állnak tanácstalanul, mert nem emlékeznek arra, hol parkoltak le pár órával azelőtt.
Személyiségük hibái pszichiáterek légióit látná el sok-sok munkával hosszú-hosszú ideig.
De egy dolog biztos. A jó tanárok, akiktől érdemes tanulni és akikhez áramlanak a tanítványok, függetlenek. Van egy belső tartásuk, ami ahhoz szükséges, hogy át tudják adni a tudásukat és a megfelelő helyzetben igent, vagy nemet mondjanak. A megfelelő pillanatban kemények, a megfelelő pillanatban puhák, függetlenül attól, mások mit gondolnak ezzel kapcsolatban.
Ez nehéz? Hát hogy a viharba' ne! De meg lehet csinálni. Sokan megcsinálják.
Érdemes tőlük tanulnod. Ezekből a titkokból árulok el ma párat.
Latabár Kálmán mondta, hogy a ló elöl harap, hátul rúg, középen kényelmetlen.
És ezt sokan még kényelmetlenebbé teszik azáltal, hogy fordítva ülnek a lovon.
És ezt sokan még kényelmetlenebbé teszik azáltal, hogy fordítva ülnek a lovon.
Amikor puhának kellene lenni, kemények, amikor keménynek, akkor puhák.
Mondok saját tapasztalatból példát. Ebben a példában tanítvány voltam és a saját bőrömön tapasztaltam, hogy ha puha a tanár, akkor, amikor keménynek kellene lennie, az eredmény siralmas.
Elüldözi a legjobb tanítványokat és utána mennek a többiek is, feloszlik a csoport.
Meg van hirdetve egy tanfolyam. 6 órára. Csoportos tanfolyam.
Majd elindul a tanfolyam. És egy ember felteszi a kérdést: nem lehetne kezdeni 18:15-kor? A vonatom csak így ér oda, most meg tudtam oldani, de nekem sokkal könnyebb lenne, ha 6-kor kezdenénk. Mi volt a válasz?
Igen, akkor bocsássuk szavazásra, ki mit szeretne és majd amit a többség akar.
Ezt párszor eljátszottuk a tanfolyam folyamán. Hiszen mások is vérszemet kaptak, ha másnak lehet, akkor nekem is. Előbb-utóbb a tanfolyam időpontja kaotikussá vált.
Ki is iratkoztam. Más is. Feloszlott a csoport. Pedig motivált voltam az elején.
Miért iratkoztam ki? Eltekintve attól, hogy az egyik legnehezebb dolog tanárokat tanítani, én azonban tanítványként lelkes vagyok és segítőkész. Tudom, hogy az oktató tud valamit egy területről, jóval többet, mint én, tanulni akarok tőle. Ehhez azonban másnak is stimmelni kell.
Egy valóban jó tanárnak tudnia kell, hogy a tanfolyam szerkezetével kapcsolatos kérdések nem képezhetik vita tárgyát. Ha azokat elkezdjük módosítgatni, akkor sosem lesz vége. Azaz de, amikor feloszlik a csoport.
Nem vita tárgya, mikor van a tanfolyam, hol van a tanfolyam és mi a képzési program iránya és szerkezete.
Ezt elmondva, vannak dolgok, amiben lehet puha a tanár. Ezek főleg a motivációt érintik. Mert ne feledd, egy tanár elsődleges dolga a motiváció.
Mi az, amiben lehet puha a tanár?
Szintén saját tapasztalat. Tanárként bementem a csoportba, elkezdődött az óra és felraktam a kérdést: a listening-el, vagy a reading-el akarjátok kezdeni? Mivel úgy terveztem meg az órát, hogy ezeknek a helye változtatható legyen, a tanítványaim döntöttek. És élvezték. Ez fontos volt, hiszen fontos volt a motiváció.
Az óra a célját elérte, a szerkezet megmaradt, és mellette a tanítványaim is érezték, hogy dönthetnek dolgokban.
Az óra a célját elérte, a szerkezet megmaradt, és mellette a tanítványaim is érezték, hogy dönthetnek dolgokban.
Képző központként, ha oktatókkal dolgozol, ezt érdemes fejben tartanod. Hogy ilyen oktatókat tudj bevonzani, akik bevonzzák a legjobb tanítványokat.
Ha jó tanfolyamokat, dübörgő tanfolyamokat akarsz és nem úgy, hogy nagy állami pályázatokat nyersz meg, amelyeknek hatalmas ára van, hanem olyan tanfolyamokat, amelyeket saját erőből csinálsz, akkor nem lehetsz finomkodó azzal kapcsolatban, hogy mikor mondasz igent és mikor nemet. Amíg ezt nem tanulod meg, addig mindig vissza fog húzni az, hogy mindenkinek tetszeni akarsz, de a végén nem tetszel majd senkinek sem.
Abban a pillanatban, hogy a megfelelő pillanatban mondasz igent és nemet, Fortuna istennő elkezd majd figyelni. Figyel, figyel egy ideig, tesztel kicsit, majd azt mondja: miért is ne? És odaadja magát.
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Még több infó:
2016. április 28., csütörtök
Számolsz?
Amikor már döntöttél dolgokról és eltervezted, akkor érdemes olykor leállni és megnézni, hol tartasz. Hogy mennek a dolgok? Hol állsz?
Ez az a tempó, amit elterveztél, vagy lassabbat, vagy gyorsabbat szeretnél?
A legtöbben nem mérnek. Nem számolnak. Jó, tudom, ez pont tőlem, aki híres volt az iskolában arról, hogy félreszámolt matekórán, legalábbis furcsán hangzik. Igen, bevallom, feszül itt egy aprócska ellentmondás.
Miért jó Neked, ha számolsz a tanfolyamaidnál?
Először is, mert bizonyos számokat az engedélyezett képzéseknél kötelező mérned. Igen, tudom, ez megint olyan része a dolognak, hogy kötelező, tehát nemszeretem.
Pedig.
Az iskola óta, az életből megtanultam, a számok elmondják Neked a valóságot.
Először is, cégről beszélünk, és egy cégnek az éltető eleme a cashflow. Egy cég azért jött létre, hogy nyereséget hozzon a tulajdonosainak. Igen, tudom, pénz-prűd világban élünk. Már-már istenkáromlás szintű dolog pénzről és nyereségről beszélni. Közben meg mindenki arra gondol. Ezért függőek tőle az emberek. Olyan most a pénz, mint a viktoriánus korban a szex volt. Mindenki arra gondol, de beszélni alig beszél róla.
Szóval, visszatérve a pénzügyekre.
Először is, mindig tudd, hogy mik és mennyi az állandó költségeid.
Innen indulsz. Érdemes nagyban gondolkoznod, és ehhez először kicsiben kezdeni és onnan felépíteni, mert így ki tudsz alakítani egy olyan gazdálkodási formát, ami működni fog majd Neked.
Amikor megvannak az állandó költségeid, akkor nézd meg, hogy a tanfolyamoknál mi az a pont, ahonnan nyereséges. És onnantól jó a játék!
Ha nyereséges vagy és jó tanfolyamaid vannak, akkor tudsz valódi értéket adni az ügyfeleidnek.
Ne feledd, nem vagy a MÁV, amit az állam dotál. Ez a Te céged.
Szükséged lesz üzleti egyensúlyérzékre. Miért?
Ha elmész a tömegek felé, sokan, kevés pénzért, alacsony költséggel, akkor hozol nyereséget.
Más kérdés, hogy milyenek lesznek a tanfolyamok.
Ha elmész abba az irányba, hogy szent őrültként megmented a világot, akkor fantasztikus lesz a tanfolyam, azonban nem hozol nyereséget, és ha nem lesz nyereség, akkor előbb-utóbb nem lesz tanfolyam sem.
Az a meggyőződésem, hogy olyan céget, tanfolyamot, tevékenységet érdemes csinálni, amely egyszerre nyereséges és jó és hasznos és értéket termel. Ellentmondás?
Úgy érdemes csinálni, hogy nyereséges legyen, mert különben nincs értelme csinálni. És úgy érdemes csinálni, hogy jól csinálja az ember, mert különben szintén nincs értelme miért.
Kötéltánc? Igen és egyben művészet is.
A napokban olvastam Coco Chanel életrajzát. Nála is észrevettem azt, amit más sikeres embereknél, Steve Jobs, vagy Birigitte Bardot, hogy a pénztől nem függött, hanem mérésre használta. Arra használta, hogy megmérje, honnan, hová jutott el.
Ahhoz, hogy a tudást meg tudd osztani emberekkel, hogy valóban kiváló tanfolyamokat tudjál adni, ahhoz érdemes mérned és nézned a számaidat, hogy nyereséges ÉS jó tanfolyamokat tudj csinálni.
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
Még több infó:
Jó vagy benne?
Hogyan állítod össze az engedélyt, avagy vagyoni biztosíték: kinek és hogyan
Ingyenes anyagok felnőttképzési engedélyhez
2016. április 21., csütörtök
Jó vagy benne?
Ahogy a nápolyi pizzához,
a jó szolgáltatásokhoz is
szükséged van jól bevált receptre
a jó szolgáltatásokhoz is
szükséged van jól bevált receptre
Mennyire vagy jó abban, amit csinálsz? Hogyan tudod előnyödre fordítani egy olyan korban, ahol nem pénzből, nem termékekből, nem szolgáltatásokból, nem információból, hanem a figyelemből van hiány?
Napokkal ezelőtt ünnepeltük a 15. évfordulónkat Zsolttal. Elkezdtük a napot egy fantasztikus reggelivel a Villa Bagatelle-ben, aztán fel a Mátyás templomba, a templomba, amit imádok.
Aztán irány Gianni étterme, a Pomo D'Oro.
Az volt eddig róla a benyomásunk, hogy csak "olaszos", de nem olasz. Olyan, amit a magyarok olasznak képzelnek, de igazából nem az. Arra jutottunk, miért ne próbálnánk ki? Egyszer élünk, vágjunk bele! A séf vagy olasz, vagy olasztól tanult főzni. Vagy olasz, aki olasztól tanult főzni.
A bigoli tészta olyan volt, mintha Veneto-ban ettem volna.
Az étterembeli élmény adta az ötletet Zsoltnak, hogy csinálna nápolyi pizzát. Nosza, el is kezdtem keresni a receptet. Találtam egy videót, ahol egy nápolyi pizzaiolo, azaz pizzasütő magyarázza és mutatja meg a lépéseket.
Kiforrottan rutinos mozdulatokkal dolgozott. 00-ás lisztből csinálta. Kézzel formázta a kész, megkelt tésztát. San Marzano paradicsomból készült szószt rakott rá, bivalymozzarellát, pecorino sajtot, bazsalikomot. És be a sütőbe.
Látszott az úriemberen, hogy a mozdulatok és a folyamat évtizedek óta ugyanaz. Letisztult, lecsiszolt, több ezerszer ismételt lépések.
A végén kiszedte a sütőből és felszeletelte a forró, friss, pizzát. Majd fogta az egyik szeletet és jóízűen beleharapott. Nyamm.
Beleharapnál jóízűen? Járnál a tanfolyamodra? Élveznéd és tanulnál is egyben és a tanfolyamba befektetett pénz és idő és energia megtérülne Neked?
A tanfolyamok megszervezése, megtartása és a pizzasütés között van egy közös halmaz: jól begyakorlott mozdulatok és folyamatosan ismételt folyamatok a siker egyik titka.
Miért jó Neked, ha valóban jó vagy valamiben? Mert ez az, ami valódi előnyt ad, ami valóban megkülönböztet mindenki mástól. Ez az első lépés. Enélkül nem jön a többi.
Az nem elég, ha jó, ha a legjobb vagy. Nem elég ahhoz, hogy magadhoz vonzd az ügyfeleket és a bevételt a mai, figyelemhiányos piacon, ahol minden jó bornak kell a cégér. De ha a legjobb vagy, és különleges vagy, és jól csinálod, és jók a folyamataid és jól adod tudtára a világnak, hogy létezel, na akkor már van valamid.
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
Még több infó:
Felnőttképzési engedély az áfamentesség miatt?
Miért olyan klasszak ezek a cégek?
Ingyenes anyagok felnőttképzési engedélyhez
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
Új szabályok!
Lehetnek az írásokban olyan dolgok, amelyek az új szabályok szerint már nem jók. Mielőtt bármit tennél, tájékozódj! Tudom, most azt mondhato...
-
Oklevél = felsőoktatás A képaláírással már le is lőttem a poént, de nem baj, a fontos információk mindig jobb, hogy ha akár százszor...
-
Mindenki többet, jobbat szeretne elérni az életben. Kutatások szerint, az agyunk 40-es éveink végéig fejlődik. Magyarul, a 40-es éveink vé...
-
Ha engedély előtt állsz, tudod, mi az engedélyezett tanfolyamok egyik legfontosabb, ha nem A legfontosabb papírja? A felnőttképzé...





