2014. március 13., csütörtök

Szükséged van engedélyre?


Mostanra már rengeteg mindent hallottál az új akkreditációról, a felnőttképzési engedélyről. Hadd kérdezzem meg: tudod, hogy mely esetekben van rá szükséged? Infót keresel és beleütközöl a felnőttképzési törvénybe. A 2013. évi LXXVII. felnőttképzési törvénybe.

Te viszont utálod a jogszabályokat. Nyugodj meg. Ez érthető, teljesen természetes, normális emberi reakció. A mindent elárasztó unalom, ahogy jogszabályokról van szó. Ez a tünetegyüttes a paragrafus undoritisz.

A paragrafus undoritisz bárkit megtámadhat. Tünetei: 
az értelmezhetetlen részek mellé kérdőjel-erdő pakolása, 
hajszálak egyenként való kitépkedése, 
jóízű alvások a kinyomtatott törvényre borulva.

A paragrafus undoritisz ellenszere: érthető mondatok. Lefordítom a jogszabályokat értelmes emberi nyelvre. Például kezdjük azzal, hogy ha most fogsz bele tanfolyamba, vagy csinálsz tanfolyamokat, akkor érdemes azt tudnod, hogy mikor kötelező a felnőttképzési engedély. Nem akarsz belesétálni  egy akár többmilliós büntibe? Érdemes tisztában lenned azzal, mikor van szükséged a felnőttképzési engedélyre. 

4 tanfolyamtípus, ahol a felnőttképzési törvény szerint kell a felnőttképzési engedély:
1. OKJ-s tanfolyamok,
2. nem OKJ-s egyéb szakmai tanfolyamok, amelyek támogatottak (értsd leegyszerűsítve: pályázati pénzből finanszírozódnak),
3. általános nyelvi tanfolyamok és támogatott nyelvi tanfolyamok
4. egyéb tanfolyamok (pl. kommunikációs tréning), amelyek támogatottak

Szenvedni akarsz a paragrafus-undoritisz tüneteteiben, el akarsz aludni a felnőttképzési törvény felett? Az infót, hogy mely esetekben van szükséged, vagy éppen nincs szükséged a felnőttképzési engedélyre, a felnőttképzési törvény első paragrafusában találod.
És persze ezekhez még hozzájön az áfamentesség, azaz az engedélyezett képzések áfaementesek.

A felnőttképzési engedélyt befektetésként kezeld. Bizonyos esetekben már a felkészülés is elérheti a több milliós költséget. Ez a befektetés fog Neked pénzt fialni, ha ügyesen kezeled. Azt érdemes eldöntened, hogy melyik ligában akarsz játszani a felnőttképzésben. 

Sok tanfolyamot kívánok Neked, 


Pásztor Eszter
Független Felnőttképzési Szakértő és Tanácsadó



2014. március 6., csütörtök

Mikor van az engedélynél helyszíni szemle?



A saját cégem intézményakkreditációs helyszíni szemléje volt az első helyszíni szemle az életemben. Eszméletlenül sokat készültem rá. Hónapok mentek el a felkészüléssel. Sokszor azt éreztem, egy sűrű, sötét erdőn vágok át, aminek nem látom a végét.

Ahogy a mondás tartja, mindig van egy első. A legelső óta már több, mint 200 akkreditációs helyszíni szemlét csináltam végig. Láttam és tapasztaltam sok mindent. Több mint 100 szakértőt ismertem meg és láttam dolgozni szemléken.

Az új intézményakkreditáció a felnőttképzési engedély. A felnőttképzési engedélynél is ugyanúgy van helyszíni szemle, mint az intézményakkreditációnál volt. Ugyanúgy megnézik a beadott dokumentumok és nyilatkozatok valóságtartalmát, mint az intézményakkreditációs helyszíni szemlén.

Az asztal mindhárom oldalát megtapasztaltam már. Voltam helyszíni szemlén, mint a saját cégem képviselője. Utána anno nagyon sokszor, mint a hatóság által kiküldött szakértő.
És messze a legtöbbet, mint az ügyfél tanácsadója és képviselője.
Ez utóbbi szerepet szeretem a legjobban. Az ügyfél jogait megvédeni és megszerezni a kívánt eredményt. Szerintem ez a legnagyobb kihívás a három közül. Már persze, ha lehet a "szeretem" szót használni a helyszíni szemlével kapcsolatban. :-)


A felnőttképzési engedélynél mikor van helyszíni szemle?


Azt gondolod, hogy a felnőttképzési engedélynél csak az "A", "B", és "C" képzési köröknél lehet helyszíni szemle, "D"-nél nem? (Apropó, az engedélyezési képzési körökről itt olvashatsz.) You couldn't be more wrong, mondaná a művelt kínai, ha tudna franciául. Azaz nem is tévedhetnél nagyobbat.

Bizonyos esetekben, ha a majd megalakuló (vagy már megalakult?) Felnőttképzési Szakértői Bizottság (FSZB) úgy ítéli, "D" képzési körnél is elrendelhet helyszíni szemlét. A "D" képzési kör egyébként régen az általános képzések világa, most egyéb képzésnek hívjuk. Minden olyan képzés, ami nem köthető munkához, munkavégzéshez, hanem általános készségeket fejleszt.
Tehát a "D"-nél is benne van a pakliban, hogy kijöhetnek helyszíni szemlézni. Kicsi a valószínűsége, de benne lehet a pakliban.

A többi képzésnél pedig tuti, hogy be fog következni a helyszíni szemle. Általában egyébként az eljárás megindulása után 1 hónappal szokott bekövetkezni. Előre bejelentkeznek, úgyhogy fogod tudni, amikor jönnek.

A felnőttképzési helyszíni szemlék világa színes. A 200 helyszíni szemle során nem volt két egyforma. Ez a váratlanság, a sok variációs lehetőség adja a helyszíni szemlék szépségét. A kényelmetlenség kényelme. A változékonyság állandósága. A helyszíni szemle művészete.
Bárki meg tudja tanulni, akár Te is.


Addig is, sok tanfolyamot kívánok Neked,


Pásztor Eszter
Független Felnőttképzési Szakértő és Tanácsadó


2014. február 27., csütörtök

Új felnőttképzési törvény: új kezdetek, avagy új esetek, amikor nem kell felnőttképzési engedély



A felnőttképzében az új kezdetek most kezdenek látványosak lenni. Az új felnőttképzési törvény új játékszabályokat hozott. Sokan már eldöntötték, merre tovább, felnőttképzési engedéllyel, vagy nélküle és öles léptekkel haladnak az új úton. A felnőttképzési engedélyre felkészítő tanácsadásokon egyre felkészültebb ügyfelekkel találkozom, aminek nagyon örülök. 
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több a munkám, mint az időm, ezért így, az engedélyezéssel foglalkozó blogomon, a honlapomon, a hírleveleken, a Felnőttképzési Business Informátoron keresztül tudok segíteni Neked is, mint nagyon-nagyon sokaknak, hogy eldönthesd, szükséged van-e a felnőttképzési engedélyre, vagy sem.

Éppen ezért, leírok most Neked egy példát a sok közül, amikor NINCS szükség felnőttképzési engedélyre az új felnőttképzési törvény alapján.
Egy eset a sok közül, amikor nem kell engedély, tehát teljesen szabadpiaci módon oktathatsz jelenleg, a jelenlegi felnőttképzési törvény alapján. 

Tehát az eset:

Tréningcég vagy, aki megrendelőknek csinál szakmai tréningeket (NEM OKJ-s képzés). A megrendelő cég ezeket a tréningeket saját zsebből pengeti ki és nem érdekli, hogy van áfa, vagy nincs, sőt, kifejezetten örül, ha van áfa, mert van mit visszaigényelni. A tréningeket teljesen egyéni igényekre szabjátok.

Ebben az esetben nincs szükségetek a felnőttképzési engedélyre. Teljesen szabadpiaci módon oktathatsz, a felnőttképzési törvény hatályán kívül, nem kell engedélyeztetned a képzést az NMH-nál.


A szabadpiaci, felnőttképzési engedéllyel NEM rendelkező tréningek 6 előnye: 
1. Azt oktatsz, amit csak akarsz és amit el tudsz adni, ami a megrendelő igénye.

2. Azzal okatsz, akivel csak akarsz, akinek tapasztalata és gyakorlata van, akit a megrendelő alkalmazottai elfogadnak, mint oktatót és ez nem mindig az, akinek papírja is van róla.

3. A felnőttképzési engedélyezési procedúra, ami bizonyos esetekben bőven hétszámjegyű költséget jelent, Neked egy távoli, ködös, Téged nem érintő valóság lesz.

4. A felnőttképzési engedély fenntartási költségei sem érintenek majd.  

5. Nem kapsz majd felnőttképzési ellenőrzéseket.

6. A tréningek dokumentálását még egy betanított csimpánz is el tudja végezni, nem kell belefulladnod a kötelező papírmunkába. 


A szabadpiaci, felnőttképzési engedéllyel NEM rendelkező tréningek 3 hátránya:  

1. Áfás lesz a képzés, nos, ez céges megrendelők esetén kifejezetten előny.

2. Nem lehet támogatott képzés, azaz pályázati pénzt ilyen jellegű képzésre valószínűleg nem lehet elkölteni. Ez bizonyos megrendelőknél hátrány lehet.

3. Presztízsértéke kevesebb lehet majd, mint az engedélyezett képzésé.

Az előnyöket és a hátrányokat mérlegelve tudsz dönteni: az új útra felnőttképzési engedéllyel, vagy nélküle indulsz el.
Akármelyik is, folyamatosan informálódj, keresd és olvasd az információkat, mert a jogszabályok. és így, a felnőttképzés, akár napról napra is változhatnak. 


Sok tanfolyamot kívánok Neked, 
Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő és Tanácsadó

2014. február 20., csütörtök

A leggyorsabbak, legagilisabbak ...








"!!This is Sparta!!" Üvöltötte a spártai Leonidász a 300 c. filmben, majd szépen belökte a perzsa követet a verembe. 

Az ókori Spárta. Mivel nem volt kijárata a tenger felé, ezért a spártaiak sosem kereskedtek, sosem hajóztak, sosem üzleteltek, ellentétben mondjuk Athénnal. A spártaiaknak is szükségük volt területre, ezért a körülöttük lévő városállamokat hódították meg, persze véres háborúkkal.
A háborúknak vége lett, a spártaiak örültek, mint majom a farkának, majd kisvártatva rájöttek, hogy a meghódított területek lakossága még testvérek között is bőven több, mint a spártaiak összlétszáma. Azt gondolom, nem kell Einsteinnek lenni, hogy rájöjjünk, ez bizony probléma volt.

Hogyan tudják a meghódított lakosságot mégis rabiga alatt tartani?

Ez volt az ókori Spártában a millió dolláros kérdés. A megoldás: a derék spártaiak olyan társadalmat hoztak létre, amely kizárólag a hadviselésre épült. A spártaiak kemény csávók voltak, harcosak, küzdők, minden fizikai megpróbáltatásnak ellenálltak.

A spártai fiúkat 7 éves korukban elszakították az anyjuktól, benyomták őket katonai táborokba, ahol spártai körülmények fogadták őket. Az együttműködés már-már megvetendő volt, a táborok arra tanították a fiúkat, hogy túléljenek. Egy darab ruhát kaptak egész évre, ami télen, a sokszor 0 fok alatt embertpróbáló volt. Szalmazsákon aludtak, a hajukat lenyírták és télen is mezítláb jártak.

A spártaiak egyáltalán nem törődtek a művészetekkel, a zenével. A spártai társadalomban tilos volt a pénz, a kereskedelem. Spárta zárt társadalom volt. Ez a zártság a világ legeredményesebb gyalogságát termelte ki. Már a puszta megjelenésükkel félelmet keltettek. 

Ugyan félelmetesek voltak, azonban nem törekedtek növekedésre. Úgy volt jó nekik, ahogy volt, elvoltak magukban. A stabilitást tűzték a zászlójukra, a saját rendszerüket akarták fenntartani az örökkévalóságig.

Spártának tökéletes ellentéte volt Athén. Kereskedelem, üzlet, művészetek, pénz, szüntelen sz_rkavarás, állandó változás. Az aténiak nem meghódítani akartak területeket. A kereskedelem volt lételemük, remek tengerészek voltak, hiszen a tengeren kereskedtek. A társadalmuk folyamatos változásban, mozgásban volt. És ahogy Athén befolyása nőtt, úgy borult el egyre jobban a spártaiak agya. 

I. e. 431-ben aztán kirobbant a háború Spárta és Athén között. 27 kerek évig tartott és végül a spártaiak kegyetlen hadigépezete győzött, Athén békét kért, Spárta persze szigorú feltételeket adott meg. Azt gondolhatták: na mi van, kisöcskös, majd mi megmutatjuk, azt a hétszázát!
Az athéniak hozzá voltak szokva a változáshoz, a kereskedelemhez, az üzlethez. A spártaiaknak ez a világ olyan idegen volt, mintha egy másik bolygón lennének. Athéni pénz kezdett beömleni Spártába. A vagyon és a kényelmes élet elkezdett terjedni a spártaiak között.
Spártai kormányzókat küldtek ki a régebben athéni területekre. Spárta ugyan legyőzte Athént, de az athéni életmód lassan elkezdett beszivárogni Spártába.

Ha sikeresen akarsz korrumpálni egy csak harchoz szokott harcedzett katonát, akkor semmi sem olyan eredményes, mint a finom ételek, szövetek, bor, nők. 
Ez történt Spártával is. Spárta, a változáshoz nem szokott város elkezdett gyengülni. A spártaiak nem voltak hozzászokva a változáshoz. Nem tudták kezelni a változás által hozott új dolgokat. 
Pár évtizeddel a nagy spártai győzelem után a híres spártai gyalogságot tönkreverte Théba. 
Spárta elhullott, sosem állt többé talpra. 

Hogyan mondta állítólag a szintén ókori, de már római nagy szónok, Ciceró? "Historia magistra vitae est." Azaz a történelem az élet tanítómestere.

Mit tanulhatsz felnőttképzőként az ókori Spárta történetéből?
5 %-os változást túl lehet élni úgy, hogy igazából nem változol. 
30 %-os változás az már drasztikus változás. 
30 %-os változást már nem lehet túlélni úgy, hogy azt csinálod, amit eddig és reménykedsz abban, hogy majd csak lesz valahogy. Szempillantás alatt Spárta sorsára jutsz. Fenn akarsz maradni és prosperálni akarsz?

A felnőttképzésben most egy ilyen 30 %-os változás megy végbe. Alkalmazkodsz, vagy elhullasz, mint Spárta. A felnőttképzési engedély belépése élesen ketté fogja választani a felnőttképzőket. Lesznek azok, akik csak a szabadpiacból élnek meg és lesznek azok, akik az engedélyezett képzések világát választják.

Akik a szabadpiac felé irányulnak, azok már elkezdték kipuhatolni, milyen tanfolyamok az eladhatóak, merre érdemes venni az irányt. 
Akik a felnőttképzési engedély mellett teszik le a voksukat, a leggyorsabbak, legagilisabbak, azok már elkezdték a készülődést. 
Te hogy állsz?


Sok tanfolyamot kívánok Neked, 

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő és Tanácsadó


2014. február 13., csütörtök

Az engedély és amit hozott



Mi lesz az elkövetkezendő hónapok nagy kérdése? 
Neeeem, ugyan, menj már, most nem a választásokra gondoltam. Hanem a felnőttképzési jogszabályokra. Igen, tudom, igazad van, aggasztó, hogy fejemet a jogszabályokon töröm. Mentségemre légyen szólva, nem tehetek róla, ez a munkám egyik része. 

Szóval a felnőttképzési jogszabályok. A legnagyobb kérdés az lesz, hogy ki hogyan értelmezi majd őket. A legnagyobb kérdés az, hogy a jogalkalmazók hogyan értelmezik majd őket. 
Az új felnőttképzési engedéllyel kapcsolatban meglehetősen komplikált, hogy azt ne mondjam, fifikás jogszabályok születtek.

Kétségbeesett felnőttképzők százai írnak nekem, hogy nem értik ezt, nem értik azt, nem értik amazt a pontot. És különben is, segítséééééég, az egészet úgy, ahogy van, nem értik. 

Nyugalom és csigavér. A változások mindig káosszal járnak. Sőt, ha így nézzük, a káosz a mindennapjaink része, hiszen az élet megállíthatatlanul változik. Szóval kicsit dőlj hátra.

Miért is? Mert ha nem érted a jogszabályokat, nem tudod, mi lesz, tudd, hogy nem vagy egyedül. Ahogy szoktam mondani, majd 15-20 eljárás után, kb 1, másfél év múlva ki fog előttem kristályosodni a gyakorlat. Mert a jogszabályok az csupán elmélet. Szép dolog, de elmélet. 
A gyakorlat még csak most jön. 

Felnőttképzőként Neked nem elméletre, hanem gyakorlatra van szükséged.


"Végre már valahol szakmai kérdésekről humoros és közérthető módon írnak."


Ezt egy nagyon kedves, régi ügyfelem, egyben Informátor tag írta a Felnőttképzési Business Informátorról. 
Igen, a felnőttképzés felbolydult, hatalmas a felnőttképzők között a bizonytalanság. A felnőttképzés régi, 2012 előtti világa már a múlté, az új világ körvonalai még homályosak.
Nézd meg, mik az erősségeid, miben vagy jó, és így dönts, hogy az államilag támogatott képzések, az engedélyezett képzések, vagy a szabadpiaci képzések világát választod. Mindkettő más-más erősségeket, készségeket kíván Tőled és most nem szakmai kérdésekre gondoltam. Emberi, tulajdonságbeli kérdésekre. Nézz magadba és dönts.
Mindenesetre, ahogy az angol mondás tartja: "Fortune favors the bold." (Amerikai angolul). Azaz Fortuna, a szerencse istennője a bátrakat segíti. És hozzáteszem, a szerencséhez szükséges az információ is.
Információk + tettek + munka + egy csipet bátorság = nyerő kombináció!


Sok tanfolyamot kívánok Neked, 

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő és Tanácsadó



2014. február 6., csütörtök

Őskáosz?



A minap az egyik szakértővel szellemes e-mailezést folytattam a felnőttképzés jelenlegi helyzetéről, mely levelezés keretében az "őskáosz" szót használtam.

A felnőttképzés, azon belül is a felnőttképzési engedély jelenlegi állása: kérdések garmadája lóg a levegőben. A felnőttképzési engedélyt, ha kérelmezed, akkor számíts arra, hogy lehetnek kisebb, vagy éppen nagyobb buktatók. Aztán ha nem lesznek, akkor örülni fogsz. A változás lényege a kiszámíthatatlanság, a változás az, amikor sokszor kilépsz a nagy ismeretlenbe és nincs előre kikövezett út.


2 biztos pont a változások közepette

Amire bizton számíthatsz: a hatóság a jogszabályok alapján dönt. Nem egyéni vélemény, nem "én azt gondoltam, hogy", "azt hallottam hogy" állítások, hanem jogszabályok alapján. 
Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy Pásztor Tibor (közhírré tétetik: NEM rokonom) annak a főosztálynak a vezetője, amely az engedélyekkel is foglalkozik. A főosztályvezető urat, -- akivel a 2007-es FSZOE (Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete) szakértői tréningen dolgoztam együtt -- egy végtelenül lelkiismeretes, a felnőttképzőket és a jogszabályokat mélyen ismerő ÉS betartó, kiváló szakembernek tartom. Tehát a nagy változások közepette ami változatlan: a hatóság a jogszabályok alapján dönt.

A másik, amire bizton számíthatsz: a változás kiszámíthatatlan és én is. Volt már sok szakértő, akit ledöbbentettem. Például az egyik esetben, szerintem hallották már rólam, hiába, több, mint 200 helyszíni szemlén voltam, a reputációm megelőz, szóval valószínűleg hallották rólam, hogy ha helyszíni szemlén nagy a kötözködés, akkor mint az anyaoroszlán a kölykét, megvédem az ügyfelem. Vagy így, vagy úgy.

Ennél az esetnél a döbbenet ott kezdődött, hogy hatalmas mosollyal fogadtam a kollégákat. Kitartóan kötözködtek a szemlén, mindvégig derűs maradtam és olykor rájuk villantottam sugárzó mosolyomat. Kifejezetten jó hangulatban telt el a szemle, pedig szinte minden vesszőbe belekötöttek. A szakértők a végén a szerintük nem megfelelő pontokat belerakták a  jegyzőkönyvbe, de már-már mentegetőzve és szégyenlősen. Én pedig nyilatkoztam az ügyfél nevében. Az ügyfél természetesen megkapta az intézményakkreditációt. 

Kiszámíthatatlan vagyok. Megyek tovább a változásokkal, mindig az adott pillanatnak megfelelően döntöm el, merre tovább. Egy dolog kiszámítható velem kapcsolatban: a saját akaratom mentén cselekszem. És ami biztos pont: az ügyfeleim is azt akarják, amit én, sikeres projekteket.

Mit tegyél, ha bele akarsz vágni a felnőttképzési engedélybe?
A helyszíni szemléken megtanultam, váratlan helyzetekben a hidegvér a nyerő. Szenvedélyes ember vagyok, a hidegvér tanult készségem, ez az egyik legnagyobb győzelmem. Az eljövendő szerintem kb. fél-1 év tele lesz váratlan helyzetekkel és meglepetésekkel.
Őrizd meg a hidegvéred és nyugodtan, körültekintően mérlegelj, merre mész tovább.

A felnőttképzési engedélyezés területén számos dolog még kérdéses. Vannak biztos pontok is, ezekről fogok írni a jövő szerdai Felnőttképzési Business Informátorban.  


Sok tanfolyamot kívánok Neked, 


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő és Tanácsadó

2014. január 31., péntek

Felnőttképzési engedély az áfamentesség miatt? Ha nagyban gondolkozol, akkor igen!



Mi a teendő képzéseknél az áfa-nem áfa kérdéssel? 

Előrebocsájtom, kérlek, vedd figyelembe, hogy felnőttképzési tanácsadó vagyok, a felnőttképzéshez értek. Azaz nem vagyok könyvelő, és nem vagyok Mekk Elek. Amit itt most majd leírok Neked, azt azért írom, mert felnőttképzéssel foglalkozónak ezt érdemes tudnia. Meg persze a józan paraszti, amit most használni fogok. :-) Mielőtt adózási, elszámolási dolgokban gondolkozol,  mindenképpen fordulj könyvelődhöz, adótanácsadódhoz.

Amit képzéseknél az áfa kérdésről egy felnőttképzéssel foglalkozónak érdemes tudnia az az, ami az előző hetekben egyre gyakrabban felmerült: az áfatörvényben kerek-perec le van írva, hogy a felnőttképzési törvény alapján szervezett engedélyezett képzések áfamentesek.

Tehát előfordulhat az, hogy áfamentesség miatt engedélyeztetni akarsz egy teljesen szabadpiaci képzést, olyan képzést, amelyet amúgy nem lenne Neked kötelező engedélyeztetni. 

Mi a véleményem? Sokan kérdezitek ezt.
Ne hagyd az asztalon az ÁFA-t! Igen, egy 5 milliós cégnek nem érdemes az áfamentesség miatt megcsinálni az engedélyt. Arra ott van a TAM-os cég, 6 millió bevételig, OK.

De ha csak egy kicsit is nagyobban gondolkozol, ha egy kicsit is nagyobbra szeretnél lőni, mint évi 5-6 millió, akkor érdemes elgondolkodnod az engedélyben és az áfamentességben.

Ha "csak" 30 milliót behozol egy képzésből egy évben és ehhez nem is kell túl nagynak lenni, akkor ennek az ÁFA-ja közel 10 millió forint.
Közel 10 millió forint nagyon sok pénz ahhoz, hogy csak úgy elmenj mellette.
A felnőttképzési cégemben anno 3, azaz három év alatt elértük a 30 milliós bevételt. 3 év alatt, onnan, hogy elkezdtük csinálni a céget, a felnőttképzési tevékenységet. Mindezt Budapest egy agglomerációs településén, egy képzéstípusból. 30 millió. Erős érv.

A 30 milliós bevétel/ év képzésekből pár év alatt elérhető, ha drágább, egyedi, különleges szakmai képzésed van, akkor már az első évben.
Elérhető, megcsinálható és ha már megcsinálod, miért fizettetnél ÁFA-t a résztvevőkkel? Miért hagynád az államnál az ÁFA-t, ahelyett, hogy be sem fizeted?

Ha különleges, jó képzéseid vannak, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy nem hagyod ott az áfát az asztalon. Igen, a felnőttképzési engedély sok kötelezettséggel jár. Sok mindenre oda kell figyelned. 
Ezért is gondolom, hogy éves 5-6 millió forintos bevételnél felesleges az engedéllyel bajlódni.
De évi 30 milliónál? Én erőteljesen elgondolkodnék azon a 8 100 000 forinton, amit az államnak befizetek 30 millió után. És 30 millió felett meg aztán pláne.

Tanácsadóként nekem nincs ilyen lehetőségem, hogy áfamentes legyek, nekem el kell kérnem és be kell fizetnem az ÁFA-t. Főleg, hogy tanácsadóként is többszörösen túlszárnyalom az évi 6 millió forintos adómentes határt.
De ha már képzésekre van áfamentesség, akkor miért is hagynád annyiban a dolgot?
Miért ne használnád ki a képzések adómentességét? Az engedélyezett képzéseknél az áfamentesség nagyon sok pénz tud Nálad hagyni és Te is kedvezőbb áron tudod adni a résztvevőknek a képzést.
Miért ne tennéd meg, ha van rá lehetőség?


Sok tanfolyamot kívánok Neked, 


Pásztor Eszter



Új szabályok!

Lehetnek az írásokban olyan dolgok, amelyek az új szabályok szerint már nem jók. Mielőtt bármit tennél, tájékozódj! Tudom, most azt mondhato...