2014. szeptember 4., csütörtök

Mi kerüljön bele a felnőttképzési szerződésbe?



A felnőttképzési szerződést, a kötelező pontokkal, tudod, minden résztvevővel kötnöd kell engedélyezett képzéseknél. Yeeeeahhh!

Lábjegyzet már az első bekezdésnél: ezt a posztot akkor is elolvasnám a helyedben, ha nem engedélyezett felnőttképzést csinálsz. "Sima" képzésnél is kötnék szerződést az ügyféllel, ez így tiszta. A mostani posztban taglalt dolgokat is beleraknám. Akkor is, ha nem engedélyezett a képzés. Csak szólok. :-)

Vissza az engedélyezett képzésekre.
Akkor is, ha nem a résztvevő fizeti a révészt, kell vele kötnöd felnőttképzési szerződést. Igen, értem én, ez egy furcsa szabályozás.
A felnőttképzési szerződés kötelező pontjait most nem akarom részletezni, megtalálod őket a (FIGYELEM!!! Uncsi jogszabályveszély) 2013. évi LXXVII. felnőttképzési törvényben, a 13. §-ban.

Szóval, a felnőttképzési szerződésnél a pontok kötelezőek, attól eltérni nem lehet.
Amit most boncolgatni szeretnék az az, hogy józan parasztival is érdemes elgondolkodni a felnőttképzési szerződés pontjain.

A saját képző cégem felnőttképzési szerződése, amikor eladtam a céget, 5 oldalas volt, 8-as betűmérettel.8 évig vezettem saját felnőttképző céget, amely egyben nyelvvizsgahely is volt (most is az). Több ezer résztvevő, vizsgázó fordult meg az évek alatt. Ott láttam ám érdekes dolgokat.
8 éve adok felnőttképzési tanácsot. Az a leszűrt tapasztalatom, hogy mindig a való élet az, ami a végén kialakítja a felnőttképzési szerződést, a kötelező pontokon túl.

Mi az, amit nem hagynék ki a felnőttképzési szerződésből semmi szín alatt? És hozzáteszem, nem csak az ellenőrzések miatt. Mert ezeket a pontokat akkor is beleraknám a szerződésbe, több más mellett, ha nem engedélyezett formában csinálok képzéseket.
Tehát, lássuk.



A képzés neve, pontos helyszíne, pontos kezdete, pontos vége, pontos óraszáma, pontos ütemezése


Ezek kötelező pontok, mégis meglepődnél, hogy hány olyan felnőttképzési szerződést láttam már, tanácsadói pályafutásom elején, ahol ezek khm elnagyoltan, vagy mondjuk úgy, nagyvonalú "kreativitással" voltak megfogalmazva. Ha egyáltalán.
Igen, tudom, hogy sok cég azt mondja az ügyfélnek, hogy mindig mindent úgy tesz, ahogy az ügyfél akarja, szembemenve ezzel olykor a saját jól felfogott érdekével.

Tudod, ha nincsenek megadva a keretek, akkor ez bizonyosan zöld lámpa az ügyfélnek, hogy bármit megtehet a céggel. És meg is teszik. Úgy tudsz hosszú távon igazán nívós képzést adni, hogy ha pontosan tudod, mikor mi zajlik a cégben.

Ezt pedig úgy lehet elérni, hogy ha egy tanfolyamnak kötött keretei vannak, van egy pontos neve, ami ugye megegyezik az engedélyezett névvel, mert különben mi értelme az egész kócerájnak? Van egy pontos időtartama, hiszen arra van a programod. Vannak kitűzve napok, hogy akkor van a képzés. És ki van tűzve az is, mikor kezdődik és mikor van vége.

Mi a résztvevő/megrendelő felelőssége?


A képző felelőssége benne szokott lenni, azt még a legjobban 1.0-ás felnőttképzési szerződésben is megtaláltam. A résztvevő felelőssége? Ez sokszor kimarad a szerződésből. Pedig fontos. Pl. az iskolám felnőttképzési szerződésében az is benne volt, hogy a résztvevő felelőssége a nyelvvizsgára jelentkezni és a díjat befizetni. Felelőssége, hogy viselkedésével ne zavarja a többiek tanulását, ha zavarja, akkor a képzésből azonnal kizárjuk. Felelőssége, vagy a résztvevőt delegáló megrendelő felelőssége, hogy a képzés díját időben kifizesse.

És ez csak pár ötlet. Mindig a Te céged gyakorlata az, és a tapasztalat, hogy mi kerül a szerződésbe. Arra vigyázz csak, hogy amit oda leírsz, ahhoz tartsd is magad, a felnőttképzési szerződés egy komoly dokumentum.

Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter

2014. augusztus 28., csütörtök

És meghallgattattak a nyelviskolák óhajai!



Hosszan várakoztunk, tűkön ültünk. A nagy nyári dzsungel esőzésben már-már pókháló szőtte be lelkesedésünket. És akkor megtörtént! Megérkezett! Nagybetűvel: MEGÉRKEZETT!
A késői nyári mélabúba belehasított a hír: megjelentek az első nyelvi programkövetelmények.

Mielőtt zavart tekintettel méregetnéd a képernyőt és virtuális tollat ragadva elárasztanál e-mailekkel, várj egy picit. 
Felmerül benned a kérdés: mi az a nyelvi programkövetelmény és miben érint ez Téged? 
Akkor érint, ha nyelvtanfolyamokat akarsz engedélyeztetni, vagy éppen engedélyeztetés alatt vagy, vagy éppen felkészülsz az engedélyre.

Mi az a nyelvi programkövetelmény? 

A nyelvi programkövetelmény olyan, mint egy központi program. A programkövetelményre alapozva tudod megírni a saját képzési programodat, amit engedélyeztetni akarsz. A nyelvi program megírása után előminősíttetheted azt és utána engedélyeztetheted.

Tehát a folyamat nyelvi képzés engedélyezésénél: 
1. nyelvi programkövetelmény megtekintése az NMH honlapján
2. nyelvi programkövetelmény megértése
3. kétségbeesés (ha nagyon távol áll attól, amit csinálsz), vagy örvendezés (ha egybeesik azzal, amit csinálsz)
4. kétségbeesés esetén kétségbeesés helyett saját nyelvi programkövetelmény megírása és beadása és bizodalom a jövőben
5. örvendezés esetén nyelvi program megírása, vagy megíratása a szimpatikus nyelvi programkövetelmény alapján
6. amikor készen van a nyelvi program, akkor előminősíttetése az ajánlási listán szereplő egyik felnőttképzési szakértővel
7. előminősíttetés után/közben felkészülés az engedélyezés eljárásra, ezzel párhuzamosan fejfájás-csillapítók megrendelése nagy tételben

Figyelj arra, hogy csak olyat írhatsz a saját nyelvi képzési programodba, ami a nyelvi programkövetelményben van. Olyat nem írhatsz le a saját képzési programodban, ami a nyelvi programkövetelmény tartalmával ellentétes.
Mondok egy példát. Ha a programkövetelményben az van, hogy mondjuk egy adott szintnél az adott modul minimum 45 órás lehet, akkor Te arra a modulra 45 óránál nem írhatsz kevesebbet.

Szakmai ártalomként a most megjelent angol nyelvi programkövetelményeket néztem meg. 
2 darabról beszélünk. 
Szóval mind a kettőben a legrövidebb modul is 45 órás. Ez van, akinek jó, van, akinek nem. 

Piaci szempontból nézve, tehát olyan szempontból, hogy mi az, ami eladható egy lakossági, vagy akár egy megrendelésre készült tanfolyamon, akkor a 30, 32 órás modulok sokszor előfordulnak. Hozzáteszem, 30 órás modulokat a nyelvi programkövetelményeket szabályozó rendelet is megenged. 

Ha 30, 32 órás modulokat szeretnél, akkor még úgy tűnik, ilyen nyelvi programkövetelményre várnod kell. Vagy írsz Te is egyet és beadod. :-) 


Sok tanfolyamot kívánok Neked, 


Pásztor Eszter 
Független Felnőttképzési Szakértő

2014. augusztus 14., csütörtök

A képzési program és az őrületek



"Neeeee! Ezt komolyan mondod? Meg van kötve a kezem???"
"Lássuk, akkor dobhatom ki azt, amit eddig csináltunk? "



Felkiáltások ügyfelektől, amikor rájönnek, hogy amit leírtak a képzési programban, azt úgy is kell csinálniuk. A képzési programokkal kapcsolatban rengeteg tévhit, félremagyarázás, rossz gyakorlat van. Miért? Hát először is, lássuk csak, a programnak, ha már itt tartunk, szakmailag mindenképpen érdemes jónak lenni. DE. Tudod, mindig van egy de. Nem elég jónak lenni, annak is kell látszani. Szóval a programot olyan szempontból is érdemes megírnod, hogy azt a programot majd később használnod is kell ÉS ellenőrzéskor mindig a programot hasonlítják össze a szakértők a tanfolyami papírmunkával.

A problémák a képzési programoknál nem akkor jönnek ki, amikor megírod a programot. Neeeem, kérlek, akkor szépen, csendben elbújnak.

Mikor jönnek ki? 

Akkor, amikor használni kezded, és/vagy ellenőrzésed lesz.
Persze, engedélyezett/akkreditált (még egy ideig, a jogszabályoknak megfelelően) programokról beszélek. Szóval ellenőrzéskor bizony meglehetősen fájó módon elő tudnak jönni az addig rejtett csapdák és hogy képzavarral éljek, szépen Rád vetik magukat.

Ha a programban túlcizelláltál mindent és nem dokumentáltad ezt a túlcizelláltságot, könnyen bajba kerülhetsz. Félreérthető, vagy két helyen két különböző módon szereplő információk is a büntetések és izzadtságos ellenőrzések tárházát rejtegetik.

Mi egy képzési programnál a túlcizellálás?

Ha olyat írtatok le, amit csak bizonyos esetekben tudtok tartani, de mindig nem. 8 év és 300 tanácsadás tapasztalata: valahogy mindenki a képzési programnál jó kislánynak/kisfiúnak akar látszani és olyat beleírni, amit max. néha tud csak betartani.

Láttam már olyan képzési programot, ahol a számonkérés kb. így volt egy 100 órás tréningnél: írásbeli házidolgozat a képzés végén, külön projektterv, szóbeli prezentáció a csoportnak, majd pár hónap elteltével írásbeli visszajelzés a projektterv elkészültéről és a képzés ekkor ér véget. Ez szakmailag nagyon szép. Gyönyörű.

Adminisztrálni, minden tréningnél betartani és betartatni, nyomon követni egy adminisztratív rémálom.

Neked az a jó a mindennapi gyakorlatod szempontjából, ha van egy szakmailag összeszedett, jó programod, amihez tudsz ragaszkodni. Nincs túlbonyolítva, nincs agyoncizellálva, de a lényeg benne van. Olyan program, amit minden körülmények között be tudsz tartani. Akkor is, ha a tantermen kívül esik a hó és fú a szél, akkor is, ha a programot író tanár éppen tífuszjárvány áldozata, és akkor is ha az ügyfélszolgálatos felmondott egy táppénzes papírt lobogtatva.

Egy ilyen, valóban a mindennapi életben használható és a jogszabályoknak is megfelelő program megalkotása valódi odafigyelést és hozzáértést igényel, már közép távon is meghozza gyümölcsét, pl., hogy nem őrülsz bele az adminisztrációba és nem lesznek a papírmunkádban rejtett csapdák.


Sok tanfolyamot kívánok Neked,



 Pásztor Eszter
 Független Felnőttképzési Szakértő

2014. augusztus 7., csütörtök

Pszt, maradjon köztünk!



Most jön a felnőttképzési engedély kulcsa. Ezen áll, vagy bukik felnőttképzési engedélynél hosszú távon a sikered.
Íme, a recept, tőlem, Neked:

A felnőttképzési engedély megszerzése az első lépés. Utána a megtartás, fenntartás és működtetés is művészet. Készülj fel az engedélyre úgy és olyan képzést és folyamatokat engedélyeztess, amelyeket hosszú távon is működtetni tudsz. És akkor a céged fényre derül. :-)


Sok tanfolyamot kívánok Neked,


Pásztor Eszter
Független Felnőttképzési Szakértő

2014. július 31., csütörtök

A felnőttképzés és a lehetőségek




A felnőttképzés a 21. század egyik iparága.
A Vízöntő korában élünk. A Vízöntő kor a gondolatokról, az információról, a változásról szól.
Nem a nagy épületekről, nem a vasakról, nem a tégláról, nem a termelésről, nem az iparról, nem a nyersanyagról, nem a tömegtermelésről, nem a gyárakról. Nem a matériáról. Ezek az elmúlt korszak főszereplői.

Megvolt a szerepük, meg is van még most is a szerepük, azonban lassan leléptetik őket a trónról. Szereplők lehetnek, de nem főszereplők. Az új korszak főszereplői a gondolatok, az információ, az oktatás, a tudás. A megfoghatatlan, láthatatlan, de mindenhol jelen lévő mentális energia. Az Internetnél vízöntőbb dolgot például el sem lehet képzelni.

Egy ilyen korban a képzés, az oktatás az információátadás és információáramlás egyik eszköze. Ezért a 21. század egyik üzlete a felnőttképzés, ami emberek életét képes jobbá tenni. 
Hogy Magyarországon ez fog-e történni, az Tőled is függ. Mindnyájunktól.

Mit jelent ez Neked? 

A jó hír, hogy ha nem akarsz belemenni a pályázatokba, nem kell. Ha nem akarsz belemenni a pályázatokba, akkor a szabadpiacon úgy kísérletezhetsz és olyan dolgokat próbálhatsz ki, amiket csak szeretnél. Szabadkezet kaptál. Itt azokra a képzésekre gondolok, amelyek nincsenek a felnőttképzési törvény hatálya alatt.

Van egy olasz közmondás: Ogni lasciata è persa (kábé: onnyi lássátá e perszá). Szabad fordításban: minden lehetőség, amit nem használsz ki, elveszett, mindörökre. Azaz: használd ki a lehetőségeket!
Használd jóra, hogy vannak képzések, ahol gyakorlatilag szabadkezet kaptál. Használd jóra ezt a fantasztikus lehetőséget!


24 órán belül itt az augusztus, a Naaaaagy Pihik időszaka.
Pihizz, gyűjts energiát, mert a lehetőségekkel is akkor tudsz élni, ha látod őket. Ehhez pedig szükséges egy kis pihi. :-) 


Jó pihenést és energiagyűjtést kívánok mindnyájunknak a felnőttképzésben,


 Pásztor Eszter
 Független Felnőttképzési Szakértő

2014. július 24., csütörtök

A felnőttképzési törvény 2 utat ad



A felnőttképzésben két út áll előtted. A 2013. évi LXXVII. felnőttképzési törvény alapján.
Jól fontold meg, melyik utat választod, akár van már akkreditált intézményed, akár nincs.
Apropó, akkreditált intézmények, ha az előző rendszerben, 2013 előtt akkreditált intézményed van, akkor 2014. augusztus 31-ig érvényes az akkreditációd.
Ha 2013-ban szerezted az intézményakkreditációt, akkor még van időd, 2015. március 31-ig.

Az új felnőttképzési rendszerben tehát két út áll előtted, ha felnőttképzéssel szeretnél foglalkozni. Ha nem, akkor irány a lángossütés, most úgyis szezonja van. :-)
Szóval két út. Teljesen különböznek. Lássuk!

Az első út: a felnőttképzési engedély világa.
Ha úgy gondolod, hogy az államilag támogatott képzések világa felé veszed az irányt, és szeretnéd a tanfolyamok áfamentességét, akkor tudd, hogy az állam feltételeket szab Neked. Most a felnőttképzési engedélyre gondoltam. Ha a felnőttképzési engedély felé veszed az irányt, nem biztos, hogy azt fogsz tudni oktatni és úgy, ahogy azt elképzelted.

Igen, be leszel korlátozva. És az ellenőrzéseknél, ahogy szoktam mondani, velencei állótükörrel jönnek majd Téged végbéltükrözni. Ez az ára annak, hogy cserébe indulhatsz pályázatokon, vagy pályázati pénzt Nálad költhetnek el, vagy áfamentesek a tanfolyamok.
Ha ez így belefér, akkor usgyi, irány a felnőttképzési engedély.

A második út: a szabadpiaci képzések világa.
Ha úgy gondolod, a függetlenséged mindennél többet ér és tisztában vagy azzal, hogy a szabadpiacon mások a játékszabályok, mint egy támogatott tanfolyamnál, akkor irány a szabadpiac! Ebben az esetben alapból áfásak lesznek a tanfolyamaid, támogatott képzéseket sem végezhetsz, de azt oktathatsz és úgy, ahogy csak elképzelted.

Az új felnőttképzési törvény, a 2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről a régihez képest szerintem tisztább helyzetet hozott. Sokkal tisztább az, hogy mi az engedélyezett  és mi nem. Az engedélyezett képzések világa az ellenőrzött, állami támogatást kapó, akármit-nem-taníthatsz-képzések világa. Cserébe viszont amikor szabadpiacnak oktatsz, teljesen szabad kezet kapsz, az állam csak egy OSAP 1665 jelentést vár el Tőled, semmi mást.

Szóval mindenképpen a Te választásod, melyik útra lépsz rá. Egy a fontos, hogy bármelyik utat is választod, tudd, hogy a választásod mivel jár.

És persze, tudod, az aranyszabály: számolj, számolj, mindig számolj és a cég fényre derül! :-) 


Sok tanfolyamot kívánok Neked,


Pásztor Eszter
Független Felnőttképzési Szakértő

2014. július 17., csütörtök

Csak az áfa-mentesség miatt felnőttképzési engedély?



Számolj, számolj, mindig számolj! 

Dan Ariely, a viselkedési közgazdaságtan (behavioral economics) professzor atyjától hangzott el az egyik előadásán: a problémák akkor kezdődnek, amikor az emberek keverik az üzleti (business) viselkedést a társasági (social) viselkedéssel. Mindkettőnek kárára válik.
A garázs-irodánkban, a vállalkozásunk elején hallottam egy éles elméjű meglátást. Csillogó szemmel vágtunk bele a vállalkozásba. És rögtön az elején egy tapasztalt üzletember feltette nekem a milliós kérdést: "Eszter, kft-t, vagy kkt-t üzemeltetsz? Ezt döntsd el." Ennek az eldöntése több milliómba és rengeteg időmbe került. Lassan, azonban kitörölhetetlenül megtanultam a leckét.

Egy gazdasági társaság éltető ereje az egészséges pénzügyek. 
Csak az afamentesség miatt szeretnél engedélyt? Ennek a döntésednek racionális, üzleti döntésnek kell lennie.  Persze, ha sejk/szponzor/házastárs/nagybácsi/lottónyeremény pénzét tolod be számolatlanul a cégbe, akkor tudok Neked egy eladó hidat. :-)

Ha nem ez a helyzet, akkor számolj! Mennyi idő alatt térül meg a befektetésed? Megéri? 

Számoltál és az jött ki, hogy minden költség, ami az engedély megszerzésével és fenntartásával jár 3 év alatt hozza vissza a befektetett pénzt? 3 év megtérülés egy ingatlannál piszkosul jó. Egy cégnél, egy kkv-nál? A pénzügyi öngyilkosság előszele. Ahogy Felix Dennis, az excentrikus brit milliomos (nem tudós) mondja: "Expansion is vanity, profit is sanity.": "A terjeszkedés hiúság, a nyereség egészség."

A felnőttképzés olyan szinten változik évről-évre, hogy bármit, ami egy évnél hosszabb megtérüléssel kecsegtet, gondolj át alaposan. Számolj, számolj, mindig számolj!
Szóval, ha csak és kizárólag az áfa-mentesség miatt csinálod az engedélyt, mert amúgy nem lenne kötelező, bármit is csinálsz, számolj. Akkor vágj bele az engedélybe, ha a számok azt mutatják, megéri.


Sok tanfolyamot kívánok Neked,


Pásztor Eszter
Független Felnőttképzési Szakértő

Új szabályok!

Lehetnek az írásokban olyan dolgok, amelyek az új szabályok szerint már nem jók. Mielőtt bármit tennél, tájékozódj! Tudom, most azt mondhato...