"Ilyet nem adok ki a kezemből"

Mikor ettél utoljára igazán jó kenyeret? Azt a valódit. Azt, amibe a pék szívét-lelkét belesütötte. Azt, amiben benne van az anyag és az odafigyelés.

Imádom a kenyeret. És nagyon-nagyon régen ettem igazán jót. Nem is tudtam, mitől rossz az a kenyér, amit eszek, amit a boltokban lehet kapni. Csak azt tudtam, hogy kb. másfél éve egyszer csak abbahagytam a kenyérevést. Nem vágytam rá. Mert nem ízlett. Nem jó. Nem tudtam, hogy miért nem jó, csak azt éreztem, hogy nem jó, nem kell.

Tegnap elsétáltam, az innen, tőlünk kb. 40 perc sétányira lévő, kézműves pékségbe. Egy gyártelepen van. Hevenyészett papírtáblára írták ki girbegurba betűkkel a nevét.

Amikor odaértem, bent már rengetegen álltak. Egy héten kétszer sütnek, kedden és csütörtökön. Kedden délután háromtól nyitnak. Én ötre értem oda, addigra egy csomó kenyér elfogyott. Bagett, mazsolás kenyér már elfogyott. Az előttem lévők 2-3-4000 forintokért vittek kenyeret. Egy-két-három kilogrammot. A kenyerek kilója 900-1000 Ft körül mozog. A vásárlók nem Bugattival érkeztek. Előttem egy nyugdíjas hölgy vásárolt, előtte egy családanya, mögöttem egy fiatal csaj állt. Amikor én végeztem, addigra még terjedelmesebb sor kerekedett. 

Sorra kerültem. Mivel teljesen elszoktam a kenyérevéstől, fél kiló rozsosat vettem, mondván, elég lesz az. Amikor a kiszolgáló hölgy belerakta a papírzacskóba, a zacskó elszakadt egy kissé a tetején. A hölgy nem habozott. Megrázta a fejét: "Ilyet nem adok ki a kezemből." Kivette a veknit a zacskóból, eldobta a zacskót, újat vett elő és úgy rakta bele, hogy nem szakadt ki.

Hazahoztam a kenyeret. Megkentem vajjal. Beleharaptam. Majd elszálltam a mennyországba. Ez a kenyér, szavakkal le nem írható. KENYÉR. Minden porcikájában. Igazi, valódi. Nem adalékanyag. Nem felfújt bálna. Nem alibi-kenyér. Ez kenyér a javából.

Rajongok a minőségért. Rajongok az igényességért. És majd kiugrottam a bőrömből, tegnap, ott a pékségben. Vannak jócskán, akik szintén sorban állnak egy kültelki gyártelepen egy olyan kenyérért, amibe a szívet és a gondosságot sütötték bele. Amibe belerakják az anyagot és az odafigyelést.

Mi köze ennek a felnőttképzéshez? Az égegyadta világon semmi. Vagy mégis? 

Odavagyok a valódi minőségért és látom, elindult az országban valami. 

Igény lett az igényességre.

Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter