Pásztor Eszter blogja a felnőttképzésről: Merre visz a jövőd?

2013. december 2., hétfő

Merre visz a jövőd?



Emlékszem, még anno, nem tudom, most is megvan-e, de a középiskolában használtuk matekórán a "zöldkönyvet". Évekkel később is kísértett rémálmaimban. A "zöldkönyv", ami tele volt matekpéldákkal, többek között, rengeteg szöveges példával. Soha egyetlenegy szöveges példát nem tudtam megoldani, mert ahogy olvastam a szöveget, sosem az egyenlet jutott eszembe, hanem tovább szőttem a szöveges példában szereplő történetet. Jóval később jöttem rá, a számok nagyon is izgalmas történeteket mesélnek.

Vegyük csak az Eurostat számait. A felnőttképzésről. A számok azt mutatják, hogy az EU-ban, az EU-n kívüli és a csatlakozni kívánó országokban a 25 és 64 év közötti korosztály hány százaléka vett részt képzésben, tréningben 2006-ban és 2011-ben. 

Kik vezetnek, kik vannak az első ötben? 
Dánia, Svájc, Izland,  Svédország, Finnország. Válság? Ugyan, kérem, ezek közül az országok közül, Izland kivételével, mindegyikben nőtt 2006-ról 2011-re, a felnőttképzésben résztvevők száma. 

Kik kullognak hátul, kik vannak az utolsó ötben?
Magyarország, Görögország, Horvátország, Románia, Bulgária. Görögország és Románia növelte 2006-ról 2011-re a felnőttképzésben résztvevők számát, a többi országban csökkenést láthatsz.

Itthon majndem 24 %-os a zuhanás 2006-ról 2011-re a 25-64 közötti korosztályban. A táblázatban lévő semelyik országban nem esett ilyen nagyot a felnőttképzésben résztvevők száma, mint Magyarországon. Mit mesélnek a számok? Azt, hogy van hová fejlődni. Azt mesélik, hogy ebben az országban még bőven van kihasználatlan terület a felnőttképzésben is. Olyan terület, ahol Te is szüretelhetsz.

A számok történeteket mesélnek. Annak történetét, hogy a gazdaságilag erős, fejlett, hatékony országok nem véletlenül lettek azok. Könnyen mondhatnák most már, hogy "áááá, mi fejlett államok vagyunk, hátradőlünk, minek nekünk képzés, majd lesz valahogy". Ehelyett a mentalitás helyett továbbra is képzik a felnőtt lakosságot. A lifelong learning, az életen át tartó tanulás, a felnőttképzés, az emberi erőforrásba való befektetés a 21. században a siker kulcsa.

Felnőttképzőként Te ennek a 21. századi sikernek vagy a kovácsolója. Nálad tanulnak tovább a felnőttek, Te vagy, az átadod nekik az információt, a tudást. Azt, ami az egyik legértékesebb dolog. Légy büszke arra, hogy a 21. századnak dolgozol! Munkád pótolhatatlan a jövő szempontjából. Kutya kötelességed, hogy ha a 21. század egyik kulcs iparágában dolgozol, akkor, ha már csinálod, csinálhatod jól. És ha már jól csinálod, csináld nyereségesen, Hiszen akkor tudsz tovább fejlődni, akkor tudsz benne maradni a játékban, ha nyereséges vagy.

Az új akkreditáció, a felnőttképzési engedély teljesen megváltoztatja majd, nem csak a felnőttképzési piacot, hanem a felnőttképzők piacát. Ki lesz nyereséges és ki nem. Ki tud benne maradni a játékban és ki nem. Ha akkreditált intézmény vagy, akkor van még egy kis időd gondolkodni, hogy merre mész. Hogy egyáltalán szükséges-e Neked az engedély. Benn akarsz-e maradni a felnőttképzési törvény hatálya alatt, vagy ki akarod vonni magad, legálisan a felnőttképzési törvény hatálya alól? Ezt is boncolgatom a szerdán megjelenő új Informátor számban.


Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése