2013 és 2017 közötti, hasznos, archív cikkek, a cikk írásának idején hatályos jogszabályok alapján. A cikkek azóta nem frissültek, viszont van, ami azóta sem változott. A cikkek nagy része a mai napig használható információt ad. Mielőtt bármit tennél, érdemes utánanézni a mostani jogszabályoknak is.
2015. november 26., csütörtök
5 hiba, amiket kerülj el, ha nyereséget is akarsz a képzéseidből
Az emberek mindig azt kérdezik tőlem: hogyan lehet nyereségessé tenni a képzéseket, hogyan tudnak pénzt keresni képzésekből?
Learning Annex. Egy kis, amerikai felnőttképző cég volt, egészen addig, amíg a tulajdonosa, Bill Zanker nem találkozott Donald Trump-pal.
Hogyan is történt a növekedés és Te mit tudsz profitálni a sztoriból a képzéseidnél?
Bill Zanker, aki a Learning Annex felnőttképző cég alapítója, évekig próbálta felhívni Donald Trump-ot, hogy tartson nála előadást. "A Donald", ahogy az USA-ban hívják, nem fogadta a hívásait.
Aztán Mr. Zanker egyszer csak úgy döntött, bátor lesz. Felkelti a Nagy Donald érdeklődését azzal, hogy 10 000 dollárt, mai árfolyamon kb. 3 millió forintot kínál egy előadásért.
Szerinted mi volt a titkárnő válasza? Elárulom: "csak ennyi"? És lerakta a telefont. Felhívta megint. 25 000 dollárt kínált. Titkárnő: "Mr. Trump-ot nem érdekli." Megint felhívta: 100 000 dollár. 30 millió forint. Titkárnő semleges válasza: "Mr. Trump nem vállalja."
Akkor Mr. Zanker úgy döntött, csak úgy tud a nagyok ligájában játszani, ha kitolja a saját határait. Feladja a komfortzónáját és valami olyasmit csinál, amit előtte nem.
Felhívta a titkárnőt és felajánlott 1 millió dollárt. Egyetlen, egyórás előadásért. A Donald-nak.
Akkoriban a Learning Annex legnagyobb éves forgalma 5,5 millió dollár volt. És ebből felajánlott, egyetlen embernek, egy előadásáért, 1 millió dollárt. 300 millió forint. Egyetlen, egyórás előadásért.
Nem tudta, hogyan fogja behozni azt az 1 millió dollárt, de tudta, hogy fejlődni akar.
Titkárnő válasza: nagyon érdekes, megbeszélem Donald-del.
Bill Zanker, ahogy leírja a "Think Big and Kick Ass" című könyvben, lerakta a telefont és kiment a fürdőszobába hányni, akkorra jött ki a stressz és a feszültség. Egy órán belül személyesen Donald Trump hívta fel. Elmondta, hogy tetszik neki a felnőttképző cég és tetszik az ajánlat. Ha Bill biztosítja őt, hogy be tud hozni 10 000 embert az előadásra, akkor elvállalja.
Bill Zanker-nek halvány segédfogalma sem volt arról, hogyan fogja ezt megcsinálni, de azonnal igent mondott. Donald Trump elvállalta.
Kiderült, mindenki hallani akarta Trump-ot élőben. 31500 ember jött el az előadásra. Bill Zanker röhögve, könnyedén fizette ki az 1 millió dolláros díjat.
A legtöbben nem látják, hogy ahhoz, hogy fejlődjenek, növekedésnek induljanak, máshogy érdemes megközelíteniük azt, ahogy dolgoznak és azt, ahogyan látják a dolgokat. Bill Zanker ezt tette és növekedési pályára rakta a képző cégét.
Itt van még 5 másik, nagyon gyakori hiba, amit a képzésekkel kapcsolatban látok:
1. Alulértékelve a tudás, a képzések színvonala és azt, hogy ezzel mekkora értéket ad a képző az ügyfeleinek. Gondolj bele, mennyi, kézzelfogható hasznot és bevételt hoz az ügyfeleknek az, hogy ők, vagy az általuk beiskolázottak új szakmát, vagy nyelvet tanulnak, vagy a készségeiket fejlesztik.
2. Nincsenek rendszerek arra, hogy a tudást, a képzésekben rejlő értéket a lehető legtöbb ügyfélnek átadd a lehető legjobb színvonalon.
- Hogyan fogod behozni az ügyfeleket a képzésekre?
- Hogyan mennek a képzések, honnan hová jutnak el a résztvevők?
- Hogyan ellenőrzöd a tanárokat?
- Hogyan éred el, hogy a résztvevők eredményesek, sikeresek, motiváltak legyenek és újból jöjjenek a képzéseidre? A megrendelők újból megrendeljenek, mert látják az értéket és az eredményességet?
- Mik a leggyakoribb problémák, panaszok és hogyan orvosolod és oldod meg őket?
3. Loholás az ügyfelek után és árakciókkal ("csak most, tanfolyamok féláron!") próbálsz behozni embereket. Ez azonnali alárendelt pozíciót eredményez. Ebből jönnek azok a helyzetek, hogy van egy engedélyezett tanfolyamod, 100 órában, de egy megrendelőért megcsinálod 60 órában. Majd később még egyért. Először is, az egy dolog, hogy egy ellenőrzésen ez azonnali bünti. Sokkal fontosabb és a jövőbeli bevételeidre sokkal károsabb, hogy ezzel felrúgod a rendszereidet, a képzéseid értéke a megrendelő szemében csökken. És később sem fog érte többet fizetni. És másnak is elmondja.
4. "Pizza-és hullaszállítás" szindróma: túl széles célpiac. A képző céged mindennel foglalkozik, ahelyett, hogy a valódi, az alapvető tudásra és értékre koncentrálna.
Mindenféle képzésed van, mindenféle területen, csak éppen senki nem tudja, hogy miben vagy igazán jó. Ha egy dologra, egy területre koncentrálsz, sokkal könnyebben el tudod érni azon a területen a vezető pozíciót.
5. Nem bízol magadban és a képzéseidben, nem kérsz elég pénzt a képzésekért. A legtöbb képző cég legalább kétszer-négyszer annyit elkérhetne, mint most, a képzéseiért. Rengeteg módszer van arra, hogy a képzések rendszerének, a minőségbiztosításnak, a pénzügyi konstrukcióknak a változtatásával egy képző többet tudjon elkérni és így még több jó tanárt tudjon megfizetni és még nagyobb értéket tudjon adni a résztvevőknek. Úgy, hogy közben ő is jól keres ezzel.
Ha szeretnél több bevételt csinálni a képzésekből, a rendszerek és a stratégia az első és a legjobb lépés, amit afelé tehetsz, hogy az idődet egyre jobban ki tudd használni és nagyobb értéket teremts magadnak és másoknak. De csak akkor, ha valóban akarsz nyereséget csinálni. Szép a szent hevület, de lássuk be, ha egy cég nem nyereséges, be fog zárni és a híd alól nem fogsz tudni segíteni másoknak, átadni a tudásod, életeket megváltoztatni azáltal, amit Nálad tanulhatnak.
Ha nem is a Learning Annex és Donald Trump a cél itt, Magyarországon, de ez egy jó irány! Ebből lehet tanulni és efelé menni, hogy valóban a legtöbbet tudd kihozni a képző cégedből és azt a szakmai és életcélt érd el, amire vágysz.
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
2015. november 19., csütörtök
Madonna: szenvedélyesen profinak lenni
Madonna koncert, Berlin, múlt hét: az első pillantás, ahogy beléptem az Arena-ba
Mi az, amit igazán szenvedélyesen csinálsz? Amibe igazán belerakod magad? Aminél minden i-re fel akarod rakni a pontot és addig nem nyugszol, amíg az olyan nem lesz, mint amit elképzeltél?
Múlt héten Zsolttal elmentünk Berlinbe, csak azért, hogy láthassam Madonnát, koncerten. Berlin a 80 állomásos világ körüli turné egyik helyszíne. Karácsonyig Európában turnézik a Pop Királynője.
Tömve volt a Mercedes Benz Arena. Két egymást követő nap is volt show, az első napra azonnal elfogytak a jegyek.
Mi az, amiért a jegyek minden egyes fillért megértek, amit ráköltöttem, sőt, a többszörösét?
A Premium All Inclusive szektorba vásároltam jegyeket.
A színpadhoz legközelebb eső tribün, show előtt és után is a Premium Club-ban teljeskörű kiszolgálás. Külön kapun beléptetés, ohne sorbanállás. A prémium jegyeknek hála, elég volt a show előtt beülnünk Zsolttal a helyeinkre. Osztályon felüli kiszolgálás. Parádés volt.
(Lábjegyzet: milyen prémium szolgáltatásaid vannak azoknak a vevőidnek, akik nem a fapados verziók hívei? Milyen prémium szolgáltatásokat vettél igénybe az elmúlt egy évben?)
Madonna akkora energiát rak bele a show-jába, hogy 20 000 embert feltöltött.
Ez én vagyok, feltöltődve elektromossággal, a show után. :-)
Madonna irgalmatlanul fantasztikus show-t csinált. Két órát énekelt, táncolt, olyan energiával, olyan technikákkal és olyan színpadképpel, hogy csak pislogtam. Energia, vibrálás, olyan hangulat volt a stadionban, hogy semmilyen videó azt vissza nem tudja adni.
Ezt nem lehet letölteni! Zsolt nem egy hardcore Madonna fan, a show végén a szavait idézve: "bokalefosós volt".
Madonna 30 éve folyamatosan, megveszekedetten sokat dolgozik. Ez nem a népszerű oldala a sikernek. Erről nem szoktak írni az újságok. Trendi önfejlesztő könyveknek nem a kedvenc témája.
A munka nem szexi. A munka nem csábító.
Minden területen, minden iparágban, minden szakmában azoknak van lehetősége, hogy valami nagyot, valami jelentőset hozzanak létre, akik odateszik magukat. Akik dolgoznak. Sőt. Akik szenvedélyesen dolgoznak érte. Ahogy Szophoklész mondta: "Munka nélkül semmi sem prosperál."
Szenvedélyes munka nélkül semmi sem prosperál.
Tenni. Csinálni. Dolgozni.
Akkor is, amikor nem jön azonnali visszajelzés.
Akkor is, amikor nem úgy sül el, ahogy akartad és vérzik az orrod.
Akkor is, amikor oktatsz embereket és nem hallgatnak Rád.
Akkor is, amikor tanítasz és úgy érzed, a szavaid a nagy semmibe hullanak.
És. Legfőképpen.
Akkor is, amikor valami csoda jön létre és nem tudsz nem dolgozni.
Akkor is, amikor a cselekedeteid révén valami megkezdődik és abból fantasztikus dolog jön ki.
Akkor is, amikor azt látod, a tanítványaid, ügyfeleid fantasztikus sikereket érnek el.
Akkor is, amikor látod az eredményeket.
Ezekért a momentumokért érdemes dolgozni.
Ha már csinálsz valamit, csináld jól!
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
2015. október 29., csütörtök
A mennyiség mágikus vonzereje
Irtózatosan könnyű igent mondani a mennyiség csábító szirén-énekének.
Akár ételről, akár lehetőségekről, akár munkáról, akár képzési programokról van szó.
A mennyiség iránti vonzódás mélyen belénk van kódolva. Valahonnan onnan jöhet, amikor halásztunk, vadásztunk, gyűjtögettünk és nem éltünk többet átlagban, mint 20-30 év. Fontos volt a mennyiség. Minél többet! Ez volt a jelszó. Mert ki tudja, mit hoz a holnap.
A játék neve a túlélés volt.
Mi köze ennek a felnőttképzéshez? Több, mint gondolnád.
Ez a mennyiségi szemlélet ott van bennünk. Ha sorban állunk egy népszerű cukrászdában vasárnap, mit látunk? Bizony hatalmas süti adagokat. Élelmiszerboltokban? Rengeteg tele bevásárlókocsi. Munkában? A túlóra bizony nem mindig vezet hatékonysághoz, sőt.
Jó nekünk ez a mennyiségi szemlélet? Most már, amikor nem a túlélés a tét, nem a holnapi nap túlélése a tét ez inkább visszafog, mint előrevisz.
A hatékonysághoz, a fejődéshez minőség, igényesség szükségeltetik. Ezt mentálisan tudjuk. Értjük.
Miért van mégis ez a mennyiség iránti olthatatlan vágy? Mert a mennyiség mai napig vonzó. A sok, a nagy, a tömeges, az "egy áráért vegyél kettőt" visszautasíthatatlannak tűnő kívánatossága csábít, kecsegtet, édesget.
És ez a mennyiség iránti vágy a lehető legérdekesebb pillanatokban jön elő.
A felnőttképzésben a képzési programok tartalmánál is.
A felnőttképzési engedélynél különösen veszélyes, ha a képzési programok tartalmával kapcsolatban mennyiségi módon gondolkozol. Miért?
Mert az engedélynél a megszerzése is macerás. De az igazi macera, az igazi nehézség a felnőttképzésben az engedély megtartásában van.
És a megtartása, az, hogy mennyi eredményt, értéket tud majd Neked az engedély hozni, az bizony a megszerzésénél dől el. Mert nem mindegy, hogy mire építed fel a felnőttképzési rendszered, hogy később tudj vele dolgozni.
Hogyan tudod a mennyiségi szemléletet minőségire váltani a képzési programoknál?
A felnőttképzésben mindennek az alapja a képzési program. A felnőttképzési engedélynél ugyan nagyon szűkre van szabva a keret, amiben mozoghatsz, de azért még így is maradt mozgástered.
A képzési program megalkotásánál átgondolod, hogy pontosan kinek szeretnéd, hogy a képzésed szóljon. Egy pontos képed legyen róla. Képzeld el az embert. Hogyan néz ki, mit szeret, miben szeretne fejlődni.
Aztán gondold tovább.
Milyen célhoz szeretnéd őt hozzájuttatni? Mit szeretnél, hogy Nálad megtanuljon? És mindezt milyen módszerrel adod át neki? Hány órában? És hogyan bizonyosodsz meg arról, hogy tanult és mit tanult a képzésen?
A képzési programoknak az ezekre a kérdésekre adott válasz az alapjuk. Ha ezekre a kérdésekre alaposan válaszolsz és pontosan tudod, mit szeretnél, honnan hová jutnak el Nálad a résztvevők, akkor a felnőttképzési rendszered is alaposan lesz felépítve.
Ha alaposan, jól átgondoltan építed fel a felnőttképzési rendszered, akkor a felnőttképzési engedély megtartása is hatékonyabb lesz.
És az engedély megtartásának sikeressége az alapoknál dől el.
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
2015. október 22., csütörtök
Az engedélyezés menetének 21 pontja
Történt már Veled, hogy nem tudtad, mikor mi történik? Hogy bizonytalannak érezted magad pl. egy hatósági eljárásnál, vagy egy bármilyen, folyamatban? Azt érezted, hogy kicsúsznak a kezed közül a dolgok és nem igazán látod át, mi után mi következik?
Tudd, hogy nem vagy egyedül. Mindannyiunknak volt már ilyen élménye.
Zsoltom is, akivel társak vagyunk életben és munkában, éppen kórházban van már második napja. Kivizsgálják, nehogy trombózis legyen a lábfájása. Úgy néz ki, nem az, de még bent tartják, legalábbis most, szerdán délután, amikor e sorokat írom. Elvileg holnap, azaz ma, csütörtökön, kiengedik.
A legjobban az zavarja az egész folyamatban, hogy nem tudja, mi történik, mikor történik és miért.
Ebből kiindulva arra gondoltam, hogy leírom pontokba szedve az engedélyezés menetét.
Hogy jobban átlásd, honnan hová jutsz el az engedélynél, mi a menet.
Az engedélyezés menetének 21 pontja:
1. Tisztázod a képzési programhoz szükséges feltételeket.
Ha még sosem volt képzésed, akkor is szerezhetsz engedélyt. Nem kell képzési múltadnak lennie az engedélyhez.
2. Ha szükséges, "B", és/vagy "C" képzési körnél programkövetelményt (pk) alkotsz meg és fogadtatsz el. A kulcsszó: ha szükséges. Ha van az elfogadott pk-k közt olyan, amit el tudsz fogadni, akkor használd azt.
3. A jogszabályi előírásoknak megfelelő (innentől: jem) és a Te gyakorlatodat is tükröző képzési program megalkotása.
4. Megnézed, hogy valóban tudsz-e majd az engedély beadásának pillanatában megfelelni a jem személyi és tárgyi feltételeknek.
5. A képzési programodat felnőttképzési szakértővel előminősítteted.
6. Megnézed, hogy a szakmai vezető gyakorlata és végzettsége jem-e.
7. Ellenőrzöd, hogy a szakmai vezető munkaviszonyban van-e az intézménnyel. Gazdasági társaságnál lehet tag is.
8. "A", "B", "C" képzési körnél megalkotod a jem felnőttképzési minőségbiztosítási rendszered.
9. "A", "B", "C" képzési körnél kidolgozod a jem minőségpolitikát.
10. "A", "B", "C" képzési körnél kidolgozod a beadást követő évre a jem minőségcélokat.
11. "A", "B", "C" képzési körnél megkötöd a jem vagyoni biztosíték szerződést.
12. Ha még nincsen, kérsz elektronikus hozzáférést kérsz a hatóság rendszeréhez, hogy be tudd adni a kérelmet.
13. Az elektronikus rendszerben kitöltöd az űrlapokat.
14. Kinyomtatod, aláírod, lepecsételed, dátumozod, beszkennelve feltöltöd az elektronikus rendszerben a rendszer által kért dokumentumokat.
15. A hatósági eljárási díjat elutalod. Az utalásról az igazolást feltöltöd a rendszerbe.
16. Amikor feltöltötted az összes szükséges dokumentumot, megjelenik a rendszerben a "Véglegesítés" gomb.
17. Mielőtt megnyomnád a "Véglegesítés" gombot, ellenőrzöd, hogy köztartozásmentes-e az intézmény.
18. Megnyomod a "véglegesítés" gombot az elektronikus rendszerben. Ez azt jelenti, hogy beadtad a kérelmet a hatóságnak.
19. "A", "B", "C" képzési körnél felkészülsz a helyszíni szemlére. Ha minden rendben van a szemlén, akkor onnan már csak a hatóság döntésre vársz.
20. Az engedély megérkezése: a döntésről az értesítés az elektronikus rendszerből lesz letölthető és e-mailt is kapsz róla. Postán is megkapod majd a végzést. A végzésen azt látod majd, mi lett a cég engedélyszáma és a képzések egyéni engedélyszáma.
21. Pezsgőt bontasz.
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
2015. október 14., szerda
A tanáregyéniségek. Melyik képzést veszik (komolyan)?
Lehet bizonyítványt szerezni. De egy szakmában valóban sikeresnek lenni valódi tudással tudsz.
Az első a papírra koncentrál és a rövid távra.
A második egy életre szól és valódi értéket termel.
Rengeteg képzés van. Rengeteg tanfolyam. Melyiket veszik valóban komolyan?
A felnőttképzésben dolgozol. Oktatással foglalkozol. Még akkor is, ha Te nem vagy tanár, a céged vezeted, ami oktatással foglalkozik. Ha főtevékenységként, ha melléktevékenységként, érdemes tudnod, hogy mik azok az értékek, tulajdonságok, amelyek egy komolyan veendő képzést, oktatást jellemeznek.
A felnőttképzésben dolgozol. Oktatással foglalkozol. Még akkor is, ha Te nem vagy tanár, a céged vezeted, ami oktatással foglalkozik. Ha főtevékenységként, ha melléktevékenységként, érdemes tudnod, hogy mik azok az értékek, tulajdonságok, amelyek egy komolyan veendő képzést, oktatást jellemeznek.
Egy tanáregyéniség szavai, tettei, generációkon keresztül hatnak. Mert a tanáregyéniség tanítja az anyát, apát, aki tanítja a lányát, fiát. Egy tanár tudása, amit átadott a tanítványának, a tanítványának az élete során milliókat hoz majd. Konkrét és átvitt értelemben is.
Ez a tisztelet, ez a tudás Kínában még él.
Liu
Wei, kínai tanítványom volt, zongoraművész. Bejött az
Intézetbe és megkérdezte, egyszerre hány párhuzamos tanfolyamra
iratkozhat be. Hozzám is járt.
Minden házija mindig kész volt és még
szorgalmit is csinált. Lelkes volt. A tanítványaim tisztelettel közlekedtek velem és Liu Wei még ezen is túltett.
Ő mesélte, hogy Kínában a szülők a gyerekek
oktatására spórolnak a gyerek csecsemőkorától kezdve. A tanárok hatalmas tiszteletnek és köztiszteletnek örvendenek.
Hogyan viselkedik egy vérbeli
tanár, egy vérbeli oktató? Azok a tanáraid, akiktől valóban útravalót
kaptál az életre és akiket tiszteltél és egyben szerettél, hogyan
viselkedtek? Mik azok az értékek, amiket tanultál tőlük? Mi tette őket
különlegessé?
A tanáregyéniségek 9 pontja:
1. Komolyan veszik magukat és azt, amit tanítanak, mellette izgalmasak és érdekesek maradnak.
2. Komolyan vesznek Téged és a céljaidat, mellette tartásuk van, nem dőlnek be igényeknek.
3. Ragaszkodnak a módszereikhez. Tudják, hogy mi az a mód, ahogyan tőlük tanulni lehet.
4. Ismerik a valós tanulási tempót. Nem akarnak sem vánszorogni, sem "leadni" anyagokat.
5. Humoruk van. Bohóckodnak is, ha kell, mellette nem hagynak magukból hülyét csinálni.
6. Ha valami lehet jobb, javítják, mellette tudják, emberekként a tökéletesség csupán délibáb.
7. Ki tudják mondani: "Nem tudom, de tudom, hol fogok utánanézni."
8. Legbelül szeretik az embereket, akkor is, sőt, amikor szigorúak.
9. Szeretnek tudást, információt átadni, akkor is, amikor ez sziszifuszi munkának tűnik.
A
tanulás fantasztikus dolog!
Fantasztikus másnak átadni a tudást,
látni, hogy azt a tudást elkezdi használni és azzal a tudással
eredményeket ér el.
Felnőttképzésben dolgozol. Akkor is, ha nem vagy tanár, tanítasz.
Ha már csinálod, érdemes úgy csinálni, hogy valódi értéket adj át, olyan értéket, ami az ügyfeleidnek, a tanítványaidnak értéket, bevételt, tudást, vagyont termel.
Így Téged is és a képzéseidet is komolyan veszik.
Így Téged is és a képzéseidet is komolyan veszik.
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter
2015. október 8., csütörtök
Egy pince is lehet különleges
| Villány, Borfesztivál. Ide kevesen jutottunk be. |
| Photo by Werner Zsolt: Különleges pince, különleges fényjátékkal |
Olyan társadalomban élünk, amelyik figyelem-hiányitiszben szenved. Mindenki ötvenfelé figyel, betáblázott napirendek, telefoncsörgések és társaik.
Amíg magam részéről örömmel bedobnám az összes naptárt a Dunába, azonban ahelyett, hogy a szelet próbálnám megváltoztatni, egy olyan jelenség feléledésére figyeltem fel, ami most nagyobb eredményt hoz a használóinak, mint valaha.
Amíg magam részéről örömmel bedobnám az összes naptárt a Dunába, azonban ahelyett, hogy a szelet próbálnám megváltoztatni, egy olyan jelenség feléledésére figyeltem fel, ami most nagyobb eredményt hoz a használóinak, mint valaha.
A hétvégén hivatalosak voltunk a Villányi Vörösbor Fesztiválra.
Hogyan kerültem Villányba, hiszen barátaim, családtagjaim, ismerőseim, üzletfeleim között köztudott, hogy addikcióim nem a borpince, hanem a csoki-és desszertpult irányába mutatnak? Egy társaság, helyesebben szólva, a társaságból egy baráti pár hívott meg minket. A Tiffán's-nál laktunk és kellemesen elborozgatunk többek között Tiffán Zsolttal is, aki a sajtóban megjelent Facebook bejegyzéseinek stílusával szemben élőben egy nyitott, társasági, jó mondókájú ember.
Az a pince, amit a fenti képen látsz, nem volt nyitva mindenkinek. A társaság egyik tagjának van ott egy bortrezorja, ezért vasárnap délelőtt, a tömeg szétoszlása után, meghívással sikerült lejutnunk.
Amikor beléptem, leesett az állam. Fantasztikus hangulata volt. Mély benyomást, élményt nyújtott.
A legtöbbet borra, elvitelre, ennél a pincénél költöttük.
A legtöbbet borra, elvitelre, ennél a pincénél költöttük.
Az ott tartózkodásunk elején azt mondtam a társaságnak: "Ugyan már gyerekek, egyik pince olyan, mint a másik pince. Láttál egy pincét és láttad az összeset." Revideálom nézeteimet. Pincében is lehet különlegeset alkotni. Ez az volt.
Apropó, a múlt hét végéig azt sem tudtam, létezik olyan, hogy bortrezor. A pincében, a bortrezorban olyan hőmérséklet, páratartalom, nemes penész, ki tudja még mi van, ami jót tesz az italoknak.
Nagyobb összegbe fogadnék, hogy bortrezort bérelni nem csak, hogy nem olcsó dolog, hanem, mivel limitált a férőhely, ezért nem egyszerű bekerülni. Szintén nagyobb összegbe mernék fogadni, hogy nem két-háromezer forintos borokat tárolnak ott. A srácnak, akinek a bortrezorja ott volt, volt vagy 30-40 üvege a trezorban. Valószínűleg drága nedűk.
A bortrezor-pince nem mindennapi. Sem úgy, mint hely, sem úgy, mint szolgáltatás.
Ismersz ilyen szolgáltatókat, akik különlegeset alkotnak? Ismersz olyan cégeket, akik különlegeset alkotnak? És. Ismersz különleges képzéseket?
Apropó, a múlt hét végéig azt sem tudtam, létezik olyan, hogy bortrezor. A pincében, a bortrezorban olyan hőmérséklet, páratartalom, nemes penész, ki tudja még mi van, ami jót tesz az italoknak.
Nagyobb összegbe fogadnék, hogy bortrezort bérelni nem csak, hogy nem olcsó dolog, hanem, mivel limitált a férőhely, ezért nem egyszerű bekerülni. Szintén nagyobb összegbe mernék fogadni, hogy nem két-háromezer forintos borokat tárolnak ott. A srácnak, akinek a bortrezorja ott volt, volt vagy 30-40 üvege a trezorban. Valószínűleg drága nedűk.
A bortrezor-pince nem mindennapi. Sem úgy, mint hely, sem úgy, mint szolgáltatás.
Ismersz ilyen szolgáltatókat, akik különlegeset alkotnak? Ismersz olyan cégeket, akik különlegeset alkotnak? És. Ismersz különleges képzéseket?
Pásztor Eszter
Ui: ezek a gondolatok nem Neked valók, ha nem hiszel a kemény munkában, a kreativitásban és nem vagy hajlandó felgyűrni a ruhaujjad, kitalálni valami valóban egyedit, amit a vevők akarnak is.
2015. szeptember 28., hétfő
Hogyan tűnj ki a képzések tömegéből
A képzéseknél a legtöbb pénzt azok keresik, akik a szigorú szabályok mellett egyediséget tudnak a tanfolyamokba csempészni. Ebben a posztban olyan, használható ötleteket mutatok be, amelyeket be tudsz építeni a képzéseidbe.
Ahogy szoktam mondani, az oktatásban a postázóban kezdtem. 6 éves koromban ott ültem az iskolaigazgatói értekezleteken. Anyám volt az iskolaigazgató, nem tudott hová rakni, úgyhogy magával vitt. Elszínezgettem. Később előléphettem, a borítékokat pecsételtem.
A legfontosabb azonban az volt, hogy anyu egy nagy zeneiskolát vezetett.
Sok művésszel találkoztam. Sass Sylvia, Szabadi Vilmos, Kovács Dénes, Rásonyi Leila, vagy az Artisjus mostani vezetője, Madarász Iván zeneszerző, aki a Bartók konziban összhangzattantanárom volt. Vele volt egy nem mindennapi sztorim, majd egyszer elmesélem. Hegedűtanárnőm Bächer Mihály zongoraművész lánya, a nemrég elhunyt újságíró, Bächer Iván testvére, Bächer Anna volt.
A lélegzetelállító kilátású lipótvárosi lakásukban találkoztam Yoko Ono-val is.
Ezek a művészek sokban különböztek egymástól. Egy dolog volt bennük közös: kilógtak a sorból. A zenészek, különböző alkotók sorából is.
Pénzügyileg kézzelfogható előny, ha valaki értéket teremt ÉS egyben kilóg a sorból. Nem csak a művészeknél. Gondolj az Apple-re és Steve Jobs-ra.
Hogyan tudod megkülönböztetni a képzésedet? Miben vagy más? Hogyan tudod ezt előnyödre fordítani?
1. Üzenet, mondanivaló.
Mi az, amiért érdemes nálad belefogni egy képzésbe? Csak most több mint 1300 engedélyezett képző van és ez a szám csak nőni fog. Miért érdemes Téged választani? Gondold át. Mi az, ami a résztvevőidnek értéket képvisel, amihez csak Te értesz? Ami csak Nálad található meg? Amit csak Te tudsz átadni, mert nagy tapasztalatod van benne?
Ha ez megvan, máris tovább tudsz gördülni és átültetni a gyakorlatba:
2. Egyedi tematika.
Igen, ez a kötött OKJ-s, nyelvi és szakmai képzéseknél is használható. A szabályokon belül van szabad kezed, érdemes kihasználni.
Ha ugyanazokat a szófordulatokat, "sémákat" használod a képzési programodban, mint bárki más, akkor máris egy vagy a sok közül. Nem lehet megkülönböztetni.
A képzési programban meg lehet azt csillogtatni, miben vagy jobb, tapasztaltabb, mi az a szakterület, amiben egyedi vagy. A tematikában rárakod arra a területre a hangsúlyt, amiben a legjobb vagy. És igen, így még a kötött, központi programokat is egyedivé, különlegessé tudod varázsolni.
Hogy a résztvevőknek és Neked is értéket képezzen.
Miért fontos ez most?
Csak most több, mint 1300 képző van.
A felnőttképzésben nem lehet pályázatokból megélni. A nagyoknak lehet, hogy igen, viszont ha ezen cégek közé akarsz tartozni, akkor lehet, ezért olyan árat fizetnél, amit nem akarsz. Hogyan tudsz képzéseknél értéket adni és megélni belőle? Az áfamentesség egy része a dolognak. A másik része, hogy olyat adsz, ami a résztvevőidnek értéket ad, amire vágynak, amivel jobb életet tudnak teremteni maguknak, jobb fizetést tudnak elérni, jobb munkát tudnak elvállalni.
Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
Új szabályok!
Lehetnek az írásokban olyan dolgok, amelyek az új szabályok szerint már nem jók. Mielőtt bármit tennél, tájékozódj! Tudom, most azt mondhato...
-
Oklevél = felsőoktatás A képaláírással már le is lőttem a poént, de nem baj, a fontos információk mindig jobb, hogy ha akár százszor...
-
Mindenki többet, jobbat szeretne elérni az életben. Kutatások szerint, az agyunk 40-es éveink végéig fejlődik. Magyarul, a 40-es éveink vé...
-
Ha engedély előtt állsz, tudod, mi az engedélyezett tanfolyamok egyik legfontosabb, ha nem A legfontosabb papírja? A felnőttképzé...