Bekukkanthatsz a színfalak mögé!



Múlt csütörtökön történt.
Kisétáltunk Zsolttal ebédelni, majd ebéd után a kisközért fel vettük utunkat,
hogy pár dolgot vegyünk. Meg akartam magamnak venni a hosszú hétvégére a kedvenc női magazinomat,
a (kiejtés szerint írom) az L magazint. A kis bőrtáskámban elkezdtem keresni
a bankkártyámat. Sehol.
Na, gondoltam, ezt valahol elhagytam. Arra sem emlékeztem, hol.
Nyugtáztam magamban a veszteséget, ezt biztos elhagytam.
Zsolt megpendítette, hogy azért nézzem csak meg otthon,
meg a kocsiban, hátha ott lesz a kártya.

Mire én: nem, a kocsiban tuti nem lehet, azt a kártyát sosem veszem
ki a kistáskámból a kocsiban.
Amikor a társasházunk elé értünk, Zsolt noszogatására megnéztem a kártyát a kocsimban is.
Gondoltam, rendben, megnézem, de ott  hót ziher, hogy nincs, a kocsiban sosem veszem ki.
Megkukkantottam az első üléseknél, a középkonzolnál, a kártya sehol.

Aztán Zsolt imígyen szóla vala: valami van a kézifék mögött.
A bankkártya ott lapult a kézifék mögött, kieshetett a kistáskámból úgy, hogy észre sem vettem.
Ujjéé! Legott meg is hívtam Zsoltot egy csokis sütire, amit örömmel elfogadott.

Ez az eset rávilágított, olykor mennyire leblokkolunk és egy síkra tereljük a gondolkodásunkat.
Neked mi ez a terület? Mi az a terület, ahol úgy érzed, a gondolataid egy síkon pörögnek és nem jutnak ki abból a sínből?
A rövidlátás nem csak a szemre, hanem átvitt értelemben az agyra is értendő.
A gondolkodásmódra.

Azt gondolod, hogy csak egyféleképpen lehetnek a dolgok, tudod megoldani a problémákat.
És ilyenkor szükség van a külső szemre, a friss látásmódra. 

Milyen friss látásmódot tudsz kapni? 
A felnőttképzési magazin, az Intormátor is egy külső szem.

A múlt heti Informátorban jelent meg a 250. cikk!
250 cikk. Kevesebb, mint 2 év alatt, ennyi cikk jelent meg eddig az Informátorban.
 
Informátor: hasznos, informáló, izgalmas, poénos cikkek tonnaszámra, felnőttképzésről, akkreditációról és az utóbbi hetekben, hónapokban az új akkredicáióról, az engedélyről.

Ebből a tonnányi felnőttképzési cikkből csináltam egy Best of Informátort, egy nem mindennapi válogatást.

Best of Informátor: különleges válogatás, az elmúlt évek hatalmas cikkzuhatagából. 
Izgalmas, felhasználható, a mindennapokban alkalmazható és szórakoztató cikkek, amelyek segítenek Neked eligazodni a felnőttképzés labirintusában.

A Best of Informátorban olvashatsz a legfrisebb Informátor cikkekből is. 
A Best of Informátorral bepillantást nyerhetsz majd a színfalak mögé, az Informátor világába.
És mindezt az értéket, információt, ingyenesen letöltheted majd.

Mikortól tudod letölteni a különleges, Informátor cikkekből álló válogatást, a Best of Informátort? 
Holnap. 


Addig is kellemes hétfőt kívánok Neked,


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő

Ui: ne maradj le, figyeld holnap a blogot, az e-mail postaládád (ha eddig még nem iratkoztál fel a hírlevélre, itt az idő), hogy az elsők között kukkanthass be a kulisszák mögé!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Oklevél, vagy tanúsítvány?

Ingyenes felnőttképzési szerződés minta engedélyezett képzésekhez

Mi a tanfolyamaid igazi értéke?