2013. november 18., hétfő

Tartsd a követési távolságot!



Majdnem 20 éve vezetek. Többszázezer kilóméter van a lábamban. Voltak időszakok, az elején, amikor az akkreditációs tanácsadást úgy csináltam, hogy minden egyes tanácsadásra kiszálltam az ügyfélhez. Volt olyan hetem, hogy hétfőn Miskolc, kedden Sopron, szerdán egy lájtos Székesfehérvár, csütörtökön pihenhettem, pénteken Szeged, és, akkor még vállaltam szombatot, szombaton Kisvárda. Mindezeket akkor még Érdről.

Minél többet vezetek, annál lassabban megyek, betartom a kötelező maximális sebességet és az átlagnál jóval nagyobb követési távolságot tartok. Vágjanak be, előzzenek, ahogy tetszik, én egyben akarok hazaérni. A múlt héten történt. Vezettem Budapesten a Róbert Károly körúton. Piros lámpa volt, megálltam. Szokásom szerint nagy követési távolságot hagytam az előttem álló kocsival. Aztán hallom, hogy valaki iszonyúan csikorgatva fékez. Bepillantottam a visszapillantóba. És megláttam.

Hogy bizony az a Suzuki belém fog csókolni hátulról. Mint egy lassított felvétel. Amikor tudod, hogy meg fog történni és nem tudsz ellene tenni semmit. Csak annyit tudtam tenni, hogy megnyomtam a féket és reménykedtem, hogy nem csókolok bele az előttem állóba.

Ilyen történt, történik most a felnőttképzőkkel is. Amikor tudod, hogy meg fog történni a CSATT és nem tehetsz ellene semmit. Figyeled, ahogy közeledik az új akkreditáció, az engedély. És CSATT, múlt hét kedden délután bizonyossá vált. Megjelent az új akkreditációt, az engedélyt szabályozó első rendelet.

Mi lesz az engedéllyel?

Az e hét szerdai Informátorban elkezdem elemezni az első bombát, az első engedélyezéssel foglalkozó rendeletet. És nem jogi, hivatali bikkfa nyelven fogom elemezni. Normális, emberi nyelven elemzem azt, hogy a csattanás milyen hatással lesz az életedre. 200 intézményakkreditációs helyszíni szemlével a hátam mögött egyedülálló gyakorlati tapasztalattal rendelkezem. Ezzel a gyakorlati látásmóddal elemzem majd Informátor tagoknak az új akkreditációt, az engedélyt.

Azzal a gyakorlati látásmóddal, amely lehetővé teszi, hogy a rendelet mögé lássak és segítsek Neked abban, hogy az engedéllyel kapcsolatban mire számíthatsz. Már most elárulom: ha nem vagy felkészült, ha nem vagy naprakész, akkor sok jóra nem.

A balesetben egyébként nem sérült senki. A Suzuki eleje durván tropára ment. Az én kocsim, ami pedig "csak" egy 8 éves középkategóriás, mondjuk minden földi jóval felszerelt és elég sok lóerővel rendelkező járgány, szóval az én kocsimnak csak pár karcolása lett. Még lámpa se tört. Pedig akkora volt a csattanás, hogy azt hittem, amikor kiszálltam, hogy na, most szétzúzták a hátulját. De nem. Csak kis karcolások. Az előttem állónak semmi baja nem lett. A nagy követési távolság + a fék megtette a hatását.

Hogy a felnőttképzési csattanásból Te is csak pár karcolással kerülj ki, érdemes követned a híreket. Érdemes követned az Informátort. És tarts nagy követési távolságot.


Informátor tagokkal találkozunk szerdán az Informátorban, 


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő
Felnőttképzési Business Informátor


Ui: az első bomba a felnőttképzésben már elcsattant. Ne hagyd ki, mi lesz a hatása. Erről is szól a szerdai Informátor.

2013. november 11., hétfő

Lehet kérelmezni az engedélyt



A Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapjára múlt héten kikerültek az űrlapok, lehet kérelmezni az új felnőttképzési akkreditációt, az engedélyt. Erről a felnőttképzési magazin előfizetői, az Informátor tagok már a múlt héten értesülhettek.

Mielőtt fejvesztve rohannál beadni az engedélyezési kérelmet, állj meg egy percre. Egy szépsgéghibája ugyanis van egyelőre az engedélyezési kérelemnek.

Mi is az? Annyi, hogy az engedélyhez szükséges végrehajtási rendeletek még nincsenek kint. Lefordítom Neked magyarra, ez mit jelent. Azt jelenti, hogy az új felnőttképzési törvény, az bizony hatályba lépett 2013. 09. 01-el. Tehát a törvény, a keret megvan.
A keretet töltik majd ki a végrehajtási rendeletek. Amikor megjelennek és hatályba lépnek. Ez még nem történt meg.

Tehát lehet kérelmezni az engedélyt az új felnőttképzési törvény alapján, azonban van pár "csapda" elrejtve a dologban.  Pontosan a végrehajtási rendeletek hiánya miatt.

Az engedély kérelmezéséről és még többről szó lesz a jövő heti, következő Informátorban.

Addig is kellemes, kissé őszies hetet kívánok Neked,


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő

Ui: az új felnőttképzési akkreditáció, az engedély nem lesz való mindenkinek.
Szeretnéd tudni, hogy miért és hogyan kerülhetsz ki nyertesen az új helyzetből? Az Informátor tagok nemsokára kapnak egy különleges, soha vissza nem térő ajánlatot.
Ha eddig nem tetted, akkor gyorsan töltsd le az ingyenesen letölthető Informátor cikkeket innen.
 

2013. november 5., kedd

MOST ELŐSZÖR: letölthető Informátor cikkek



Igen, hatalmas változások zajlanak a felnőttképzésben.
Igen, olyan változások, amelyek a felnőttképzési működésedet befolyásolják.

Mi volt 2006-ban? 2006. december 27-én meghozták a szakképzési
hozzájárulás elszámolásáról szóló rendeletet. 4, azaz négy napos hatálybalépéssel.
4 teljes egész napja volt a cégeknek, hogy intézményakkreditációt szerezzenek. Baráti.

Számos cég milliókat, de legalábbis megrendeléseket veszített, mert későn kapott észbe.

A változások közepette fontosabb, mint valaha, hogy információt kapj.
A Felnőttképzési Business Informátor ezt nyújtja.
Információkat, emészthető formában, hogy tájékozódj arról,
hogy mi zajlik és mi fog történni.

És MOST ELŐSZÖR fellebbentem a fátylat,
bepillantást engedek Neked az Informátorba.

MOST ELŐSZÖR átnyújtom Neked Informátor
cikkek egy csokrát.

Hasznos, a mindennapi életben alkalmazható, izgalmas,
szórakoztató cikkeket.

Letöltheted.

Kattints ide a letölthető Informátor cikkekért.

Izgalmas és informáló olvasást kíván Neked,
ahogy egyik ügyfelem megfogalmazta, a
felnőttképzők "védőangyala",


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő


Ui: ezt még sosem csináltam, hogy bepillantást engedek az Informátorba.
Használd ki a vajszívem, töltsd le a cikkeket.

2013. november 4., hétfő

Bekukkanthatsz a színfalak mögé!



Múlt csütörtökön történt.
Kisétáltunk Zsolttal ebédelni, majd ebéd után a kisközért fel vettük utunkat,
hogy pár dolgot vegyünk. Meg akartam magamnak venni a hosszú hétvégére a kedvenc női magazinomat,
a (kiejtés szerint írom) az L magazint. A kis bőrtáskámban elkezdtem keresni
a bankkártyámat. Sehol.
Na, gondoltam, ezt valahol elhagytam. Arra sem emlékeztem, hol.
Nyugtáztam magamban a veszteséget, ezt biztos elhagytam.
Zsolt megpendítette, hogy azért nézzem csak meg otthon,
meg a kocsiban, hátha ott lesz a kártya.

Mire én: nem, a kocsiban tuti nem lehet, azt a kártyát sosem veszem
ki a kistáskámból a kocsiban.
Amikor a társasházunk elé értünk, Zsolt noszogatására megnéztem a kártyát a kocsimban is.
Gondoltam, rendben, megnézem, de ott  hót ziher, hogy nincs, a kocsiban sosem veszem ki.
Megkukkantottam az első üléseknél, a középkonzolnál, a kártya sehol.

Aztán Zsolt imígyen szóla vala: valami van a kézifék mögött.
A bankkártya ott lapult a kézifék mögött, kieshetett a kistáskámból úgy, hogy észre sem vettem.
Ujjéé! Legott meg is hívtam Zsoltot egy csokis sütire, amit örömmel elfogadott.

Ez az eset rávilágított, olykor mennyire leblokkolunk és egy síkra tereljük a gondolkodásunkat.
Neked mi ez a terület? Mi az a terület, ahol úgy érzed, a gondolataid egy síkon pörögnek és nem jutnak ki abból a sínből?
A rövidlátás nem csak a szemre, hanem átvitt értelemben az agyra is értendő.
A gondolkodásmódra.

Azt gondolod, hogy csak egyféleképpen lehetnek a dolgok, tudod megoldani a problémákat.
És ilyenkor szükség van a külső szemre, a friss látásmódra. 

Milyen friss látásmódot tudsz kapni? 
A felnőttképzési magazin, az Intormátor is egy külső szem.

A múlt heti Informátorban jelent meg a 250. cikk!
250 cikk. Kevesebb, mint 2 év alatt, ennyi cikk jelent meg eddig az Informátorban.
 
Informátor: hasznos, informáló, izgalmas, poénos cikkek tonnaszámra, felnőttképzésről, akkreditációról és az utóbbi hetekben, hónapokban az új akkredicáióról, az engedélyről.

Ebből a tonnányi felnőttképzési cikkből csináltam egy Best of Informátort, egy nem mindennapi válogatást.

Best of Informátor: különleges válogatás, az elmúlt évek hatalmas cikkzuhatagából. 
Izgalmas, felhasználható, a mindennapokban alkalmazható és szórakoztató cikkek, amelyek segítenek Neked eligazodni a felnőttképzés labirintusában.

A Best of Informátorban olvashatsz a legfrisebb Informátor cikkekből is. 
A Best of Informátorral bepillantást nyerhetsz majd a színfalak mögé, az Informátor világába.
És mindezt az értéket, információt, ingyenesen letöltheted majd.

Mikortól tudod letölteni a különleges, Informátor cikkekből álló válogatást, a Best of Informátort? 
Holnap. 


Addig is kellemes hétfőt kívánok Neked,


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő

Ui: ne maradj le, figyeld holnap a blogot, az e-mail postaládád (ha eddig még nem iratkoztál fel a hírlevélre, itt az idő), hogy az elsők között kukkanthass be a kulisszák mögé!

2013. október 21., hétfő

Meddig érvényes az intézményakkreditációd?



"In the new economy, information, education, and motivation are everything."
"Az új gazdaságban az információ, az oktatás és a motiváció jelent mindent."

William Jefferson Clinton, ismertebb nevén: Bill Clinton, az USA elnöke 1993-2001

 
Az ipari korból lassan-lassan csúszunk bele az információs korba. Lassan-lassan, mert az információs kor valamikor az 1970-es években kezdődött, láthatóvá a múlt század 90-es éveiben vált. Az információs kor nem jobb, nem rosszabb, mint az előző, az ipari kor, hanem más. Az információs korban a változások gyorsabbak és sokkal többen vannak, mint valaha. Az információs korban az eddig nem tapasztalt, szuperszónikus sebességű változások jelentik az állandóságot.

A változásoknál mi az, ami eldöntheti a sikered és kiemelkedésed? Többek között: az információ, a képzés, a gyorsaság, az agilitás. A felnőttképzés területén is.
A felnőttképzésben gigantikus változásoknak vagy szemtanúja. Olyan változásnak, amely még nem zajlott a felnőttképzésben. Olyan változásnak, amely gyökeresen új viszonyokat fog majd hozni.
Régi képzők tűnnek majd el, lovagolnak bele a lenyugvó nap fényébe és új, vagy éppen régi képzők emelkednek majd ki az ismeretlenségből. Melyik csoportba tartozol majd?

Az akkreditáció, ha rendelkezel vele, ad Neked egy kis időt, hogy megnézd, merre mennek a változások, átgondold a helyzeted és dönts. Dönts arról, merre mész és mi lesz a következő nagy dobásod.

Meddig ad Neked az intézményakkreditáció gondolkodási időt? Meddig érvényes az intézményakkreditációd? Meddig tudsz az intézményakkreditáció védőernyője alatt felnőtteket képezni?

Ha ebben az évben kaptad az intézményakkreditációt, akkor az van az intézményakkreditációs tanúsítványodon, hogy 2017-ig érvényes. Így is van, érvényes lesz 2017-ig, használni azonban 2015- 03. 31-ig tudod. Miért?

A "titok" az új felnőttképzési törvény átmeneti rendelkezéseiben van. 2013. évi LXXVII. felnőttképzési törvény 30. §, amely szerint, ha ebben az évben, azaz 2013-ban szerezted az intézményakkreditációt, akkor 2015. 03. 31-ig indíthatsz tanfolyamokat a 2013. 08. 31-én érvényes jogszabályok szerint.
Tehát a régi felnőttképzési törvény alapján 2015. 03. 31-ig indíthatsz képzéseket, ha ebben az évben szerezted az intézményakkreditációt.

Ez azt jelenti, hogy a 2013-ban szerzett intézményakkreditációd érvényes lesz 2017-ig, használni 2015. 03. 31-ig tudod. Addig viszont a régi szabályok szerint indíthatsz képzést.
Lefordítva: képzeld el, hogy van egy horgászengedélyed egy tóra. A tó tele van hallal, csak úgy ficánkolnak benne és a tó körbe van véve védőhálóval, gyönyörű természeti környezetben. A horgászengedélyed érvényes 4 évig. Aztán egy szép nap, kb. másfél év múlva leengedik a tavat. A horgászengedélyed természetesen továbbra is érvényes lesz, ülhetsz majd a tó üres medre előtt a horgászbotoddal. Ez fog történni az intézményakkreditációddal. Ha csak nem változnak meg a jogszabályok addig, de sci-fi-vel most nem foglalkozom.


A régi rendszer, az intézményakkreditáció már nem működik, az új rendszer, az új akkreditáció, az engedély pedig még nem működik. Az új akkreditáció, az engedélyezés bevezetése vízválasztó lesz a felnőttképzésben. Miért? Erre is választ ad majd a következő, jövő hét szerdán, október 30-án megjelenő legújabb Informátor.

Az intézményakkreditációd, ha ebben az évben, azaz 2013-ban szerezted, még másfél évig lehetőséget, védőhálót biztosít Neked. Ha intézményakkreditációd van, használd ki a lehetőséged, amíg az ismert tó tele van vízzel és hallal.



Kellemes hetet kívánok,


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő
Ui: ha komolyan gondolod a felnőttképzést, ha prosperálni akarsz, mint képző, akkor nem engedheted meg magadnak, hogy ne tájékozódj. Az információ hiánya szabotálhatja minden felnőttképzési tevékenységedet, ne engedd!
 

2013. október 8., kedd

Kell-e Neked az engedély?



10 nappal ezelőtt megjelentek az új akkreditációhoz, a felnőttképzési engedélyhez kapcsolódó rendelettervezetek. A rendelettervezeteket el is küldtem az Informátor tagonak. Akkor megígértem, hogy a holnapi Informátor számban elkezdem részletesen elemezni a tervezeteket. Ugyan ezek tervezetek, tehát részletek még változhatnak, de az irány jól látszik.

A holnapi Informátorban arról is lesz majd szó, hogy milyen hatással lesz ez az egész új helyzet az életedre, ha felnőttképzéssel foglalkozol. Mi lesz az, ami Rád vár, mi lesz az, amit nem tudsz kikerülni, milyen veszélyek és csapdák leselkednek majd Rád. 

Milyen csapdák? 

Az új akkreditáció, a felnőttképzési engedély megszerzésének és megtartásának feltételei, a rendelettervezek alapján brutálisak. Nemcsak a megszerzésének feltételei, hanem főleg a megtartásának feltételei. Azért, hogy úgy tudd megtartani az engedélyt, hogy közben ne kapj a nyakadba borsos büntetéteseket. Csak akkor vágj bele, ha megtérül és/vagy az új felnőttképzési törvény alapján Neked kötelező.

Éppen ezért válaszút előtt állsz, ha felnőttképzéssel foglalkozol.
Olyan felnőttképzést akarsz folytatni, amelyik beletartozik a felnőttképzési törvény hatálya alá, vagy olyat, ami nem?

Leegyszerűsítve a kérdést: kell Neked az engedély, vagy sem? 

Ha akkreditált intézményed van, vagy megszereztél egy programakkreditációd, akkor ez a döntési folyamatod kicsit hosszabb lesz. Az új felnőttképzési törvényben lévő átmeneti rendelkezések adtak Neked egy kis időt. Igaz, nem sokat időd van, de van valamennyi arra, hogy eldöntsd, akarod-e egyáltalán az új akkreditációt, a felnőttképzési engedélyt. 

Döntened kell: kell-e Neked az új akkreditáció, az engedély, vagy olyan képzéseket csinálsz majd, amelyek nem tartoznak a felnőttképzési törvény hatálya alá. 
A válaszút ott van és ez a döntésed megváltoztatja majd akár az egész életedet is, a következő éveket biztosan.

Éppen ezért ne hamarkodd el a dolgot, ne határozd el magad ripsz-ropsz módon.
Fontold meg nagyon alaposan, merre megy a céged, merre megy az életed és ennek talaján döntsd el, a felnőttképzéssel egyáltalán akarsz-e foglalkozni, ha pedig akarsz foglalkozni, akkor melyik ágával? Az engedélyköteles ágával, vagy olyan tanfolyamokkal, amelyek nem tartoznak a felnőttképzési törvény hatálya alá, éppen ezért nem engedélykötelesek? 

Engedély-e vagy sem? Olyan felnőttképzés, ami beletartozik a felnőttképzési törvény hatálya alá, vagy olyan, ami nem?
Ez a döntés megváltoztathatja az életed. Ehhez a döntéshez adok segédkezet a holnapi Informátorban, elkezdem boncolgatni személyes szemüvegemen keresztül azt, hogy mi lehet az engedély hatása, mire számíthatsz.

Kellemes keddet kívánok, ha Informátor tag vagy, holnap figyeld az e-mailjeidet. 


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő
Ui: ajándék könyv a változások közepette, amely segíthet eldönteni, kell-e Neked az engedély, iratkozz fel és töltsd le. 


2013. október 4., péntek

Miben fog Neked újat hozni az új a régihez képest?



Ez év szeptember 1-én új világ köszöntött a felnőttképzésre. Életbe lépett az új felnőttképzési törvény, ami, ha felnőttképzéssel foglalkozol, garantáltan meg fogja változtatni az életedet. 
Vonatkozik-e Rád az új felnőttképzési törvény?
Milyen felnőttképzőkre vonatkozik az új felnőttképzési törvény?

A leggyakoribb:
"felnőttképzési tevékenységet folytató jogi személyekre, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokra, egyéni cégekre, egyéni vállalkozókra, a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézményre"
2013. évi LXXVII. törvény 1. § (1) bekezdés c) pont. 

Tehát ha ez vagy és felnőttképzési tevékenységet folytatsz, akkor bizony vonatkozik Rád.
Felmerül benned a kérdés: mi is számít felnőttképzésnek? Bírd ki, már nem sok paragrafust idézek Neked. Ehhez viszont kell. :-) Tehát, az új felnőttképzési törvény szerint felnőttképzést végzel akkor. és itt most a leggyakoribb eseteket sorolom fel a törvényből: 

"a) a szakképzésről szóló törvény szerinti, állam által elismert szakképesítés (a továbbiakban: OKJ szerinti szakképesítés) megszerzésére irányuló szakmai képzés,
b) az a) pont hatálya alá nem tartozó, támogatott egyéb szakmai képzés,
c) általános nyelvi képzés és támogatott egyéb nyelvi képzés,
d) az a)–c) pont hatálya alá nem tartozó, támogatott egyéb képzés"
2013. évi LXXVII. törvény 1. § (2) bekezdés 

Tehát, ha ezeket képzed, akkor felnőttképzést végzel és akkor bizony vonatkozik Rád az új felnőttképzési törvény. Ha pedig felnőttképzést végzel, akkor azt csak engedéllyel (vagy ha van intézményakkreditációd) teheted meg. 
Gyakorlatilag az engedély az új akkreditáció. 

Miben fog különbözni az új akkreditáció, az engedély a régi akkreditációtól? 
Megjelentek az új akkreditáció, az engedély rendelettervezetei. Azokból az tűnik ki, hogy az új akkreditáció lényegében ugyanaz, mint a régi.

Egy HATALMAS különbség lesz az új és a régi akkreditáció között: az új akkreditációt, az engedélyt JÓVAL macerásabb lesz megszerezned és nagyságrendekkel nehezebb lesz majd fenntartanod.

Mennyiben lesz nehezebb az új akkreditáció, az engedély, mint a régi? Sok faktor járul ehhez hozzá, ezt is megtudhatod a jövő héten szerdán megjelenő Informátorból.


Addig is kellemes hétvégét kívánok Neked, 


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő

Ui: ajándék könyv a változások közepette, iratkozz fel és töltsd le. 

Új szabályok!

Lehetnek az írásokban olyan dolgok, amelyek az új szabályok szerint már nem jók. Mielőtt bármit tennél, tájékozódj! Tudom, most azt mondhato...